Mesemondó
Moderátor: Adél
Mesemondó
Borzalmasnevű Kunigunda hercegnő (a király legkisebb lánya) ábrándosan nézett szíve választottjára.
- Biztos, hogy nem szerettél soha senkit jobban mint engem? -
A lovag fáradtan bólintott (immár tízmilliomodszor. Fájt is a nyaka erősen és izomláz is gyötörte) és elsóhajtotta, hogy a királylánynál szebbet és jobbat és fúmegnahátabbat soha életében nem látott. Majd elővett egy pergament és sorolni kezdte egykori kedvesei nevét és mindegyik mellé egy pipa került, hogy a királykisasszony bizonyíthatóan szebb és különb náluk. A lista olyan hosszú volt, hogy a királykisasszony elunta és az arra plattyogó békát kezdte figyelgetni.
- Biztos, hogy nem szerettél soha senkit jobban mint engem? -
A lovag fáradtan bólintott (immár tízmilliomodszor. Fájt is a nyaka erősen és izomláz is gyötörte) és elsóhajtotta, hogy a királylánynál szebbet és jobbat és fúmegnahátabbat soha életében nem látott. Majd elővett egy pergament és sorolni kezdte egykori kedvesei nevét és mindegyik mellé egy pipa került, hogy a királykisasszony bizonyíthatóan szebb és különb náluk. A lista olyan hosszú volt, hogy a királykisasszony elunta és az arra plattyogó békát kezdte figyelgetni.
Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
A béka ugyanis minden ugrásnál más színben pompázott – kobakján mintha apró aranykorona fénylett volna –, míg végül leteletepedett egy napsütötte kőre. A királylány elbűvölten nézte, és hallgatta a kuruttyolását.
A béka észrevett egy arra szálló szúnyogot, és míg ő meguzsonnázott, a beálló csendben a királylány arra lett figyelmes, hogy a lovag minden exkedvese neve után azt mondja: – "Blablabla Blablalba, kipipálva" – ezzel is hosszítva az amúgy sem csekély listát.
A királylány ettől igencsak haragos lett, toporzékolt, kiabált, majd a rend kedvéért könyebben elájult.
Mire magához tért, egyedül maradt a tóparton, se lovag, se béka... ráadásul úgy zúgott még a feje az ájulástól, hogy hirtelen azt se tudta, merre induljon vissza a kastélyba. Leült hát a kőre, nézte a naplementét, és hangosan zokogott.
Mikor a nap utolsó aranysugara is elhagyta a horizontot, megzörrent a közelben álló szomorúfűz lombja, és előlépett egy ...............
A béka észrevett egy arra szálló szúnyogot, és míg ő meguzsonnázott, a beálló csendben a királylány arra lett figyelmes, hogy a lovag minden exkedvese neve után azt mondja: – "Blablabla Blablalba, kipipálva" – ezzel is hosszítva az amúgy sem csekély listát.
A királylány ettől igencsak haragos lett, toporzékolt, kiabált, majd a rend kedvéért könyebben elájult.
Mire magához tért, egyedül maradt a tóparton, se lovag, se béka... ráadásul úgy zúgott még a feje az ájulástól, hogy hirtelen azt se tudta, merre induljon vissza a kastélyba. Leült hát a kőre, nézte a naplementét, és hangosan zokogott.
Mikor a nap utolsó aranysugara is elhagyta a horizontot, megzörrent a közelben álló szomorúfűz lombja, és előlépett egy ...............
Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
...délceg lovag és elgondolkodva, érdeklődéssel figyelte Kunigundát.
"Na még egy blablala pipálós.."-gondolta a királylány és ügyet sem vetett a jövevényre.
- Cica János vagyok - mondta a lovag- ... elnézését kérem hölgyem, én Csirke Rózát keresem... ööö ... netalán Ön az?
A lovag habogása-hebegése jókedvre derítette a királyi ivadékot. Egészen feldobódott. Főleg, mikor kiderült, hogy régi barátnéjáról az általa nagyon útált és megvetett Csirke trón várományosáról van szó. Gondolta megtréfálja a lovagot.
- Oh kedves Macska Jancsi! Igen én vagyok... ööö... miért is jött el hozzám?
Cica János zavarodottan nézett a lányra. Zavarát oly annyira nem tudta leplezni, hogy hirtelen a bajusza elkezdett kornyadozni és férfiúi zavarában ondolált sérójába túrt.
- Booocsánat... de magácskának nem kellene aludnia? - kérdezte halkan, közben pirinyó agyában cikáztak a gondolatok arról, hogy talán nem tanulta meg jól a mesét, vagy összekeverte a könyveket és Andersent olvasott esetleg, vagy egész egyszerűen a munkaközvetítőben verték át az agyát. Ennek a nőnek aludnia kellene... meg szépnek lennie, de legalábbis bájosnak... ez meg itt... ahhh...
Aludni? - kérdezte Kunigunda felháborodottan - épp most, mikor végre rájöttem az élet értelmére?
"Úristen! Most már biztos, hogy a munkaközvetítőben vertek át -gondolta a lovag-, nem akarok mégse királyfi lenni! Nem nekem való..." De halkan csak ennyit mondott:
- És ezért hagyott ki 100 évet az életéből?...
Kunigunda döbbenten meredt rá és kifejezéstelen hangon, alig hallhatóan megkérdezte:
"Na még egy blablala pipálós.."-gondolta a királylány és ügyet sem vetett a jövevényre.
- Cica János vagyok - mondta a lovag- ... elnézését kérem hölgyem, én Csirke Rózát keresem... ööö ... netalán Ön az?
A lovag habogása-hebegése jókedvre derítette a királyi ivadékot. Egészen feldobódott. Főleg, mikor kiderült, hogy régi barátnéjáról az általa nagyon útált és megvetett Csirke trón várományosáról van szó. Gondolta megtréfálja a lovagot.
- Oh kedves Macska Jancsi! Igen én vagyok... ööö... miért is jött el hozzám?
Cica János zavarodottan nézett a lányra. Zavarát oly annyira nem tudta leplezni, hogy hirtelen a bajusza elkezdett kornyadozni és férfiúi zavarában ondolált sérójába túrt.
- Booocsánat... de magácskának nem kellene aludnia? - kérdezte halkan, közben pirinyó agyában cikáztak a gondolatok arról, hogy talán nem tanulta meg jól a mesét, vagy összekeverte a könyveket és Andersent olvasott esetleg, vagy egész egyszerűen a munkaközvetítőben verték át az agyát. Ennek a nőnek aludnia kellene... meg szépnek lennie, de legalábbis bájosnak... ez meg itt... ahhh...
Aludni? - kérdezte Kunigunda felháborodottan - épp most, mikor végre rájöttem az élet értelmére?
"Úristen! Most már biztos, hogy a munkaközvetítőben vertek át -gondolta a lovag-, nem akarok mégse királyfi lenni! Nem nekem való..." De halkan csak ennyit mondott:
- És ezért hagyott ki 100 évet az életéből?...
Kunigunda döbbenten meredt rá és kifejezéstelen hangon, alig hallhatóan megkérdezte:
Tőled függ, mit érsz el az életben!
- Jupiter
- Főförgeteg
- Hozzászólások: 1512
- Csatlakozott: 2007.03.19. 22:28
- Tartózkodási hely: Ascendensen
– Milyen száz évről motyog itten Lovag Úr? – rántotta magasra egyik szemöldökét a hercegkisasszony
– Prága völgy... – tárta szét a karját és kezdte patetikusan a herceg – izé... – nézett zavarodottan a mandzsettájára írt szövegre – Drága Hölgy! Fel kell, hogy világosítsam, hogy el telt száz év... miközben aludtál. Azzal előhalászott egy méretes homokórát a zsebéből, amitől meg is szűnt a nadrágja elején az az izgalmas dudor, ami addig lekötötte Kunigunda figyelmét.
– Eltelt? Hol? – nézett körül Kunigunda majd előkapta a mobilját és rápillantott a naptárra. 1042. május 42. Mutatta a kijelző. Kunigunda (a Borzalmasnevű) elővette a palmtopját és a herceg felé fordította – ezen is 1042! Nem hiányzik egy perc sem!
A herceg szinte beleverte nagy kampós orrát az immár tenyerében tartott homokórába annyira meredten figyelt.
– 1142...1143...1144.... mormogta, majd kétségbeesetten nézett Kunigundára (a borzalmasnevűre) aki bután bámult vissza rá – azt hiszem, valahol eltévesztettem. Jobb lesz ha újraszámolom. Sóhajtotta a herceg, azzal leült egy sziklára és forgított egyett a homokórán.
1..kipipálva....2...kipipálva....3...kipipálva....4....kipipálva....
– Prága völgy... – tárta szét a karját és kezdte patetikusan a herceg – izé... – nézett zavarodottan a mandzsettájára írt szövegre – Drága Hölgy! Fel kell, hogy világosítsam, hogy el telt száz év... miközben aludtál. Azzal előhalászott egy méretes homokórát a zsebéből, amitől meg is szűnt a nadrágja elején az az izgalmas dudor, ami addig lekötötte Kunigunda figyelmét.
– Eltelt? Hol? – nézett körül Kunigunda majd előkapta a mobilját és rápillantott a naptárra. 1042. május 42. Mutatta a kijelző. Kunigunda (a Borzalmasnevű) elővette a palmtopját és a herceg felé fordította – ezen is 1042! Nem hiányzik egy perc sem!
A herceg szinte beleverte nagy kampós orrát az immár tenyerében tartott homokórába annyira meredten figyelt.
– 1142...1143...1144.... mormogta, majd kétségbeesetten nézett Kunigundára (a borzalmasnevűre) aki bután bámult vissza rá – azt hiszem, valahol eltévesztettem. Jobb lesz ha újraszámolom. Sóhajtotta a herceg, azzal leült egy sziklára és forgított egyett a homokórán.
1..kipipálva....2...kipipálva....3...kipipálva....4....kipipálva....
Vagyok aki vagyok.
Uramisten előlről kezdi a balga,az helyett hogy engem akarna....
Milyen férfi az ilyen,aki csak listáz és számol,-1000 éven át-
Megkérdezem a tudósok legokosabbikát:
Kunigunda mit akarsz tudni,igazat vagy mesét
vagy inkább alszol 1000 évet még?
Mondd a gondot gyorsan ,megoldjuk rendben,
csak ne pipáljon már,mert megőrülök menten.
Ez már kérlek egy felsőbb pszichologia menekvés és utópia.
Nem pasi a listás,vállalni nem meri,azért altat, számol hátha kiheveri.
Időt húz és gyufát,de nem tehetünk rola,mindig az övénél a hosszabbat huzza.
Hiába van 1/2 ország királylánykéz éppen,nem lesz trónörökös,eképpen.
Inkább hagyjad számoljon ezerrel,menj tovább a következő emberrel.
Aki a fák közül most hirtelen kilép.......hogy ki vagy mi lesz az...?...már más mondja tovább a mesét!.....
Milyen férfi az ilyen,aki csak listáz és számol,-1000 éven át-
Megkérdezem a tudósok legokosabbikát:
Kunigunda mit akarsz tudni,igazat vagy mesét
vagy inkább alszol 1000 évet még?
Mondd a gondot gyorsan ,megoldjuk rendben,
csak ne pipáljon már,mert megőrülök menten.
Ez már kérlek egy felsőbb pszichologia menekvés és utópia.
Nem pasi a listás,vállalni nem meri,azért altat, számol hátha kiheveri.
Időt húz és gyufát,de nem tehetünk rola,mindig az övénél a hosszabbat huzza.
Hiába van 1/2 ország királylánykéz éppen,nem lesz trónörökös,eképpen.
Inkább hagyjad számoljon ezerrel,menj tovább a következő emberrel.
Aki a fák közül most hirtelen kilép.......hogy ki vagy mi lesz az...?...már más mondja tovább a mesét!.....
Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
egy csúfágos vén boszorkány. Kunigunda - kinek valljuk be, nem a neve a legborzalmasabb - döbbenten nézett a banyára. Mert bár ő maga se volt egy szépség, az előtte álló teremtmény a leghorrorabb rémálmain is túltett rusnyaságával.
- Oh szent szardella, hát mi a fészekrakó béka hozott ide téged ezen a komorló késő estén? - kérdezte ijedtében hátraugorva Kunigunda.
- Na, szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál-, mondta a boszorka, ezzel jól összekavarva Kunigundát, kinek öreganyja egy bájos tündérke volt valójában. - Üzletet ajánlok neked. Macska képében mutatom neked az utat a kastélyba, te meg nekem adod a kincsesládádból a bagoly formájú követ. Ha megszeged a szerződést, egérré változtatlak és magam fallak fel.
Kunigunda lábát nagyon nyomta már a körömcipellő, amiben a könnyű ebéd utáni sétára indult a pipás lovaggal. A bagolykövet (bár apjától, a királytól kapta) nem különösebben kedvelte, mert bárhova tette, mindig úgy érezte, a bagoly őt nézi. Így elfogadta az akciós ajánlatot.
Pár perc múlva már a szobájában állt a macskabanyával, és fogalma sem volt arról, mekkora hibát követ el, mikor letette a bagolykövet a kísérője elé. Abban a pillanatban ugyanis, mikor a visszaváltozott banya kezébe vette a követ.................
" Újra kell kezdeni mindent,
- minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
- minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
- kezünket mindenkinek újra odanyújtani."
- minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
- minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
- kezünket mindenkinek újra odanyújtani."
a kő szikrázni kezdett és szemet gyönyörködtető ragyogás közepett egy írás vetődött a falra:
"a szíved kincsét megleled a várban melynek neve...( :D:D:D)"
itt a ragyogás abbamaradt. A macskabanya nyávogós hangon elkáromkodta magát és megrázta a követ amely újra felragyogott és halk Walczer muzsika mellett a falra vetítette "a szíked tincsét még lelet a nyárban fejnek leve..." Kunigunda kicsit félrehatott fejjel olvasta a falon cikázó betűket, de így sem volt semmi értelme.
A Macskaboszi nyávogása most már oroszlánüvöltésre kezdett hasonlítani
– a váááárat! A vár nevét akarom! – vicsorogta elszántan és újra megrázta a kristályt ami kipattant a kezéből és szikrázva ragyogva begurult az asztal alá. Kunigunda (a borzalmas nevű de gyorsan mozgó) sietve lehajolt és még elkapta a szikrázva felvillanó feliratot, mely az asztal aljára vetítette, hogy "Annapolis - kikötő-város Újskócia brit északamerikai tartományban. Halifaxtól nyugatra fekszik 2833 lakossal. 1605-ben alapították franciák s első neve Port-Royal volt; később az angolok birtokába került, kik nevét Anna királynőről A.-ra változtatták át."
Kunigunda jól az eszébe véste a feliratot majd mosolyogva felegyenesedett és lábával a dühében újra macskává változott banyához gurította a követ.
– Mi az a szíked tincse?
A macska vállat vont és nyalogatni kedte az egyik melső lábát majd kaján pofácskával felet.
– Indiai etnikai csoportod haja. De mindegy, mert nem tudjuk a vár nevét ahol vannak.
– Ááááááá! – nézett bámulva Kunigunda – és mit lehet kezdeni vele?
– Ha megtalálnám – nyújtozott el a macska – minden kérdésemre választ kapnék. Tudnám, hogy ki, hol, mikor, és főleg MIÉRT...
Kunigunda bamba arcot vágott és gyanakvóan motyogta
– Eeegen. Ez fontos lehet. Ez fontos lehet?
A macska vállat vont és lecsukta a szemét miközben mancsait a kő köré fonta.
Kunigunda elindult a hálószobája felé. Lelki szemei előtt már látta, ahogy egy magas, barna, délceg szík harcos hajából levág egy darabot, és azonnal megtudja "MIÉRT?".
Másnap reggel aztán jó korán felkelt...
"a szíved kincsét megleled a várban melynek neve...( :D:D:D)"
itt a ragyogás abbamaradt. A macskabanya nyávogós hangon elkáromkodta magát és megrázta a követ amely újra felragyogott és halk Walczer muzsika mellett a falra vetítette "a szíked tincsét még lelet a nyárban fejnek leve..." Kunigunda kicsit félrehatott fejjel olvasta a falon cikázó betűket, de így sem volt semmi értelme.
A Macskaboszi nyávogása most már oroszlánüvöltésre kezdett hasonlítani
– a váááárat! A vár nevét akarom! – vicsorogta elszántan és újra megrázta a kristályt ami kipattant a kezéből és szikrázva ragyogva begurult az asztal alá. Kunigunda (a borzalmas nevű de gyorsan mozgó) sietve lehajolt és még elkapta a szikrázva felvillanó feliratot, mely az asztal aljára vetítette, hogy "Annapolis - kikötő-város Újskócia brit északamerikai tartományban. Halifaxtól nyugatra fekszik 2833 lakossal. 1605-ben alapították franciák s első neve Port-Royal volt; később az angolok birtokába került, kik nevét Anna királynőről A.-ra változtatták át."
Kunigunda jól az eszébe véste a feliratot majd mosolyogva felegyenesedett és lábával a dühében újra macskává változott banyához gurította a követ.
– Mi az a szíked tincse?
A macska vállat vont és nyalogatni kedte az egyik melső lábát majd kaján pofácskával felet.
– Indiai etnikai csoportod haja. De mindegy, mert nem tudjuk a vár nevét ahol vannak.
– Ááááááá! – nézett bámulva Kunigunda – és mit lehet kezdeni vele?
– Ha megtalálnám – nyújtozott el a macska – minden kérdésemre választ kapnék. Tudnám, hogy ki, hol, mikor, és főleg MIÉRT...
Kunigunda bamba arcot vágott és gyanakvóan motyogta
– Eeegen. Ez fontos lehet. Ez fontos lehet?
A macska vállat vont és lecsukta a szemét miközben mancsait a kő köré fonta.
Kunigunda elindult a hálószobája felé. Lelki szemei előtt már látta, ahogy egy magas, barna, délceg szík harcos hajából levág egy darabot, és azonnal megtudja "MIÉRT?".
Másnap reggel aztán jó korán felkelt...
Tőled függ, mit érsz el az életben!
és a nagy alkalomra való tekintettel kivételesen elkezdett fésülködni. Kunigunda (a borza-lma-s hajú) igencsak visított, ahogy a fésű cibálta a haját.
- Miért vagyok így összekócolódva? - szisszent fel.
- Azért, mert zzzzzzzzz - vvvvvvv - nynynynyn - sisisisisisisis... - válaszolta egy ismeretlen éteri hang.
Kunigunda nagyon megdöbbent, de mert csend lett hirtelen, arra gondolt, talán még nem ébredt fel eléggé, és csak képzelődik, ezért leosont a konyhába kávézni. A szolgálók még aludtak, így Kunigunda nekilátott kávét főzni, de... - Miért nincs itthon darált kávé? - kérdezte mérgesen.
- Azért, mert zzzzzzzzz - vvvvvvv - nynynynyn - sisisisisisisis... - válaszolta a már kevésbé ismeretlen éteri hang.
Kunigunda ettől teljesen felébredt, és bár továbbra se tudta, mi történik, úgy döntött, mielőbb elhagyja a kastélyt.
- Miért nincs előkészítve a ruhám? - dohogott tovább.
- Azért, mert zzzzzzzzz - vvvvvvv - nynynynyn - sisisisisisisis... - válaszolta a szinte már ismert éteri hang.
Kunigunda ekkor végre kapcsolt, a hang csakis a várból jöhet, melynek neve ....Ááááááá, visított fel a királylány, mert véletlen az ujjába döfte a kalaptűjét; szóval a hang csakis a várból jöhet, és máris választ kaphatna a "Miért?" kérdéseire, ha birtokában lenne a tincs, no meg nem lenne olyan rossz a vétel.
Gyorsan pár szót firkantott a királynak búcsúzásul, és mert az írása is borzalmas volt, apja a további napokban azon merengett, minek is ment el a legkisebb leánya felkutatni egy siket pincsit.
Kunigunda végre útnak indult, távolból meg követte őt titokban a macskabanya, ki egész addig úgy tett, mintha békésen aludna az ablakpárkányon.
Mikor a tó mellett haladt el, Kunigunda meglátta megint a plattyogós békát, és arra gondolt, ha kezében lesz a tincs, megtudja végre azt is, miért kerül a béka örökké az útjába.
- Azért, mert kuruttykutty - hallotta Kunigunda, de mert nem Micimackó az egyetlen csekély értelmű mesehős, ezért a béka kifaggatása helyett folytatta útját a messzi szíkekhez.
Kunigunda már vagy ötvenedszer pillantott a háta mögé, ahol a Macskabanyát vélte sompolyogni. Ravaszul behúzódott egy fa mögé és amikor a macska arra óvatoskodott, Kunigunda kirakta elé a lábát, amiben a macska elbotlott és mind a négy lábával talpraesett. Mert - mint az köztudott - a macskák mindig talpra esnek. Kunigunda előkapott egy krumpliszsákot az aranyretiküljéből és...
...a Macskabanyát a zsákba csapva, sikkesen húzva maga után elindul a hegy túl oldalára. Még előző nap este megnézte a járatlan ösvények térképén a szíkhez vezető utat. Már magasan járt a nap, amikor egy kis tópartjára ért, - de a horgászfelszerelését otthon felejtette - a gyomra királylányhoz méltatlanul hangosan korgott. Alkut ajánlott a Macsbanyának, kap egy kis friss levegőt, némi napfényt és friss vizet, ha cserébe beveti a körmeit és fog halat ebédre kettőjüknek. Szegény Macskabanya még nem tudta mi vár rá...de elfogadta az akciós ajánlatot. Kunigunda csak erre az elnyávogott igeeenre várt. A Banya farkára kötötte a zsák madzagját és a feje felett néhányszor megpörgetve jómesszire bedobta. A Macska mint egy fenekezőkészség hosszan és gyönyörű ívvel szállt a tó felett, majd a hirtelen visszarántásnak köszönhetően gyorsan merült, mintegy másfél méter mélyre és vissza a felszinre. Ez elég volt arra, hogy a MacsBanya levegőhüz jusson. A harmadik merülés után a karmaiba akadt egy aranyhalacska. Kunigunda gyorsan a partrahúzta a Macskabanyát. Aki prüszkölve, nyávogva vonta kérdőre Kunigundát, mert szerinte nem erről szólt az alku. Két vinnyogás között megszólalt a halacska: Ha felelek három kérdésedre visszaengedsz a tóba Kunigunda?
A Banya minden szőre égnek áll, szeme kitágult, mint aki egy LandRover reflektorába néz éjszaka és azt kérdezte a haltól: Mondd miért ő kiván, amikor én fogtalak? Oké, mondta a hal. 1. Azért drágám mert Te olyan ostoba voltál, hogy a farkadnál fogva hagytad rángatni magad. következő kérdés? Kunigunda gyorsan visszadugta a macskát a zsákba, de előtte leokoplaszttal leragasztotta a száját és azt kérdezte a haltól: Mond meg kérlek, ha ezen az úton megyek tovább akkor a szikhez érek? Igen, de ez már a 2. kérdés volt - felelte a hal. Kunigunda folytatta: elég kicsinyke vagy, de ha megeszlek elég leszel nekem ebédre? Igen felelte a hal, és azt hiszem ezt a választ elcsesztem. Kunigunda tűzet rakott, megsütötte a halat és jóétvággyal megette, majd folytatta útját hátán a zsákkal, zsákban a Macskabanyával a szík felé.
- Miért vagyok így összekócolódva? - szisszent fel.
- Azért, mert zzzzzzzzz - vvvvvvv - nynynynyn - sisisisisisisis... - válaszolta egy ismeretlen éteri hang.
Kunigunda nagyon megdöbbent, de mert csend lett hirtelen, arra gondolt, talán még nem ébredt fel eléggé, és csak képzelődik, ezért leosont a konyhába kávézni. A szolgálók még aludtak, így Kunigunda nekilátott kávét főzni, de... - Miért nincs itthon darált kávé? - kérdezte mérgesen.
- Azért, mert zzzzzzzzz - vvvvvvv - nynynynyn - sisisisisisisis... - válaszolta a már kevésbé ismeretlen éteri hang.
Kunigunda ettől teljesen felébredt, és bár továbbra se tudta, mi történik, úgy döntött, mielőbb elhagyja a kastélyt.
- Miért nincs előkészítve a ruhám? - dohogott tovább.
- Azért, mert zzzzzzzzz - vvvvvvv - nynynynyn - sisisisisisisis... - válaszolta a szinte már ismert éteri hang.
Kunigunda ekkor végre kapcsolt, a hang csakis a várból jöhet, melynek neve ....Ááááááá, visított fel a királylány, mert véletlen az ujjába döfte a kalaptűjét; szóval a hang csakis a várból jöhet, és máris választ kaphatna a "Miért?" kérdéseire, ha birtokában lenne a tincs, no meg nem lenne olyan rossz a vétel.
Gyorsan pár szót firkantott a királynak búcsúzásul, és mert az írása is borzalmas volt, apja a további napokban azon merengett, minek is ment el a legkisebb leánya felkutatni egy siket pincsit.
Kunigunda végre útnak indult, távolból meg követte őt titokban a macskabanya, ki egész addig úgy tett, mintha békésen aludna az ablakpárkányon.
Mikor a tó mellett haladt el, Kunigunda meglátta megint a plattyogós békát, és arra gondolt, ha kezében lesz a tincs, megtudja végre azt is, miért kerül a béka örökké az útjába.
- Azért, mert kuruttykutty - hallotta Kunigunda, de mert nem Micimackó az egyetlen csekély értelmű mesehős, ezért a béka kifaggatása helyett folytatta útját a messzi szíkekhez.
Kunigunda már vagy ötvenedszer pillantott a háta mögé, ahol a Macskabanyát vélte sompolyogni. Ravaszul behúzódott egy fa mögé és amikor a macska arra óvatoskodott, Kunigunda kirakta elé a lábát, amiben a macska elbotlott és mind a négy lábával talpraesett. Mert - mint az köztudott - a macskák mindig talpra esnek. Kunigunda előkapott egy krumpliszsákot az aranyretiküljéből és...
...a Macskabanyát a zsákba csapva, sikkesen húzva maga után elindul a hegy túl oldalára. Még előző nap este megnézte a járatlan ösvények térképén a szíkhez vezető utat. Már magasan járt a nap, amikor egy kis tópartjára ért, - de a horgászfelszerelését otthon felejtette - a gyomra királylányhoz méltatlanul hangosan korgott. Alkut ajánlott a Macsbanyának, kap egy kis friss levegőt, némi napfényt és friss vizet, ha cserébe beveti a körmeit és fog halat ebédre kettőjüknek. Szegény Macskabanya még nem tudta mi vár rá...de elfogadta az akciós ajánlatot. Kunigunda csak erre az elnyávogott igeeenre várt. A Banya farkára kötötte a zsák madzagját és a feje felett néhányszor megpörgetve jómesszire bedobta. A Macska mint egy fenekezőkészség hosszan és gyönyörű ívvel szállt a tó felett, majd a hirtelen visszarántásnak köszönhetően gyorsan merült, mintegy másfél méter mélyre és vissza a felszinre. Ez elég volt arra, hogy a MacsBanya levegőhüz jusson. A harmadik merülés után a karmaiba akadt egy aranyhalacska. Kunigunda gyorsan a partrahúzta a Macskabanyát. Aki prüszkölve, nyávogva vonta kérdőre Kunigundát, mert szerinte nem erről szólt az alku. Két vinnyogás között megszólalt a halacska: Ha felelek három kérdésedre visszaengedsz a tóba Kunigunda?
A Banya minden szőre égnek áll, szeme kitágult, mint aki egy LandRover reflektorába néz éjszaka és azt kérdezte a haltól: Mondd miért ő kiván, amikor én fogtalak? Oké, mondta a hal. 1. Azért drágám mert Te olyan ostoba voltál, hogy a farkadnál fogva hagytad rángatni magad. következő kérdés? Kunigunda gyorsan visszadugta a macskát a zsákba, de előtte leokoplaszttal leragasztotta a száját és azt kérdezte a haltól: Mond meg kérlek, ha ezen az úton megyek tovább akkor a szikhez érek? Igen, de ez már a 2. kérdés volt - felelte a hal. Kunigunda folytatta: elég kicsinyke vagy, de ha megeszlek elég leszel nekem ebédre? Igen felelte a hal, és azt hiszem ezt a választ elcsesztem. Kunigunda tűzet rakott, megsütötte a halat és jóétvággyal megette, majd folytatta útját hátán a zsákkal, zsákban a Macskabanyával a szík felé.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Trilox 2007.10.15. 21:30-kor.
Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
- masszor
- Görgeteg
- Hozzászólások: 483
- Csatlakozott: 2007.03.19. 18:48
- Tartózkodási hely: a Hold
- Kapcsolat:
A Macskabanya miután többször összehányta magát a zsákban az állandó ringatózástól kezdett zabos lenni és a szabadulás lehetőségén gondolkozva, karmaival egy rést kapirgált a krumpliszsák laza szövetében. Kidugta a fejét a résen és elégedetten morrantott. Majd rádöbbent, hogy a teste nem fér ki (mivel a szabály ugyan az, hogy ahol a feje ott a teste is, de a macskabanya már kihízta ezt a szabályt) a karmai sem fértek már hozzá a nyaka mellett a szövethez. Elkeseredetten nézte a hullámzó tájat majd kívülről is lehányta a zsákot.
Kunigundát cseppet sem zavarta a zsákban játszódó személyes dráma. Csak ment fütyürészve tovább. Önvédelmi fütyülése elriasztotta a közelből a madarakat, a nagyobb vadállatokat és a gyengébb fákról lehullottak a levelek. Kunigunda e közben a szík lovagról ábrándozott. Egyértelműen szikár alak lehet - morfondírozott magában - hiszen a neve is azt mutatja. De vajon arra miért nincs utalás, hogy i-szik vagy nem i-szik. Mert az cseppet sem mindegy - húzta végig kézfejét nedvesen csillogó orrán Kunigunda. És ott van még az a fontos kérdés, hogy mi van ha b@szik az egészre és nem adja a haját? Akkor vajon egy másik szik tincse is megfelelő? Illetve...
Kunigunda annyira elgondolkodott, hogy megállt mert minden erengiáját lekötötte a felmerült probléma.
Vajon melyik az egyik? És melyik a többi? Mert ugye... az egyikből kevés van, a többiből rengeteg.
Kunigunda homlokát kiverte a víz a nagy igyekezettől, hogy rájöjjön, a megoldásra.
Majdnem összecsinálta magát ijedtében amikor megzörrent mellette a bokor és előtte termett egy...
Kunigundát cseppet sem zavarta a zsákban játszódó személyes dráma. Csak ment fütyürészve tovább. Önvédelmi fütyülése elriasztotta a közelből a madarakat, a nagyobb vadállatokat és a gyengébb fákról lehullottak a levelek. Kunigunda e közben a szík lovagról ábrándozott. Egyértelműen szikár alak lehet - morfondírozott magában - hiszen a neve is azt mutatja. De vajon arra miért nincs utalás, hogy i-szik vagy nem i-szik. Mert az cseppet sem mindegy - húzta végig kézfejét nedvesen csillogó orrán Kunigunda. És ott van még az a fontos kérdés, hogy mi van ha b@szik az egészre és nem adja a haját? Akkor vajon egy másik szik tincse is megfelelő? Illetve...
Kunigunda annyira elgondolkodott, hogy megállt mert minden erengiáját lekötötte a felmerült probléma.
Vajon melyik az egyik? És melyik a többi? Mert ugye... az egyikből kevés van, a többiből rengeteg.
Kunigunda homlokát kiverte a víz a nagy igyekezettől, hogy rájöjjön, a megoldásra.
Majdnem összecsinálta magát ijedtében amikor megzörrent mellette a bokor és előtte termett egy...
….......aprócska gyerek formájú emberke, egy hatalmas turbánnal a fején, és mutatóujját szája elé téve intett Kunigundának, hogy el ne árulja valami módon jelenlétét a zsákban gubbasztó, és a hányástól teljesen kimerült Macskabanyának. Amikor meggyőződött arról, hogy Kunigunda képes uralkodni ijedtségén, egy levelet húzott elő a turbánjából, és átadta a királylánynak, majd ahogy jött, olyan hirtelen el is tűnt a bokorban. Kunigunda felbontotta a levelet, de legnagyobb megdöbbenésére a szöveg teljesen elmosódott a papíron. Mindössze egyetlen mondatot tudott kibetűzni, ez pedig így hangzott: „……ég a napmelegtől a kopár szik sarja…..”
Kunigunda aki ugyan nem kimondottan az eszéről volt nevezetes, rögtön megértette, hogy az eltűnt üzenet tartalmát ebből az egy mondatból kell megfejtenie, mert ezen a rekonstrukción múlik sikere annak, hogy rátalál-e a szik lovagra, (aki nyilván egyenes-ági leszármazottja annak a bizonyos „Nagy Kopárnak” aki a tincset birtokolja, és) akinek a levél utalása szerint, meglehetősen melege lehet mostanában. Az utóbbi napok történései okán ugyanakkor, valami furcsa érzés is kezdett egyre inkább elhatalmasodni benne, ami határozott alakot kezdett ölteni abban a sejtésben, miszerint a Macskabanya nem véletlenül akadt az útjába, sőt egyáltalán nem is abban érdekelt, hogy megtalálja a szikek tincsét, hanem abban, hogy ő (mármint Kunigunda) dolgavégezetlenül térjen haza apja kastélyába, és vénlányként élje le hátralévő életét.
Kunigunda aki ugyan nem kimondottan az eszéről volt nevezetes, rögtön megértette, hogy az eltűnt üzenet tartalmát ebből az egy mondatból kell megfejtenie, mert ezen a rekonstrukción múlik sikere annak, hogy rátalál-e a szik lovagra, (aki nyilván egyenes-ági leszármazottja annak a bizonyos „Nagy Kopárnak” aki a tincset birtokolja, és) akinek a levél utalása szerint, meglehetősen melege lehet mostanában. Az utóbbi napok történései okán ugyanakkor, valami furcsa érzés is kezdett egyre inkább elhatalmasodni benne, ami határozott alakot kezdett ölteni abban a sejtésben, miszerint a Macskabanya nem véletlenül akadt az útjába, sőt egyáltalán nem is abban érdekelt, hogy megtalálja a szikek tincsét, hanem abban, hogy ő (mármint Kunigunda) dolgavégezetlenül térjen haza apja kastélyába, és vénlányként élje le hátralévő életét.
Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
...az nem al_szik tovább, hanem beteljesíti álmait....
Kunigunda összevonta a szemöldökét. Filozófikus hangulat kezdte gyötörni (mármint gyomortájilag) és alig bírta követni a saját gondolatait.
Nem vagyok felelős mások lelki üdvéért – nézett a zsákkal fedett banyára – macska marad a zsákban. Izé... mondhatnám azt is, hogy ez az ő karmája – Kunigunda felnyihogott – kár, hogy nincs a közelben senki. Imádnám látni ahogy benyalják ezt a hülyeséget. Eddig sosem figyeltem meg, hogy egyetlen szépnek látszó szó mögé mennyi agressziót lehet besűríteni – morfondírozott kunigunda (a majdnem megvilágosult akiről most már tudjuk, hogy nem részesült vallásos nevelésben, mert akkor tudná, hogy Isten neve mégtöbb csúsztatásra ad lehetőséget).
Kunigunda felállt és leporolta a ruháját. Nagyot nyújtózott és miközben a hátára vette a zsákot, (benne a macskabanya karmájával) elgondolkodott, hogy mi is az ő álma... ami mostantól beteljesül.
– az az álmom, hogy a nevemért szeressenek! – bukkant elő Kunigunda lelkének rejtett zugaiból a sóhaj. És ha már előbukkant, hozott magával néhány dolgot ajándékba, melyek súlya alatt Kunigunda megtántorodott. Hogy mik voltak ezek... majd később elmondja ő maga. Jelen pillanatban sirdogált kicsit a meghatottságtól és ezt rögtön felhasználta arra, hogy álmodozzon kicsit. Baktatott az úton és mivel majd szétfeszítették a gondolatok, beszélni kezdett a macskabanyához. Bár ez kívülről úgy látszott, mintha magában beszélne de Kunigundát nem zavarta. Többé nem akart "jól kinézni". Nem állt szándékában megfelelni a többieknek. Titokban büszkeséggel töltötte el önnön felvilágosultsága, miközben igyekezett nem gondolni arra, hogy így könnyűűű... hisz nincs körülötte senki. De elhessegette ezt a gondolatot. Inkább caplatott tovább a szíkek felé és beszélt...
Kunigunda összevonta a szemöldökét. Filozófikus hangulat kezdte gyötörni (mármint gyomortájilag) és alig bírta követni a saját gondolatait.
Nem vagyok felelős mások lelki üdvéért – nézett a zsákkal fedett banyára – macska marad a zsákban. Izé... mondhatnám azt is, hogy ez az ő karmája – Kunigunda felnyihogott – kár, hogy nincs a közelben senki. Imádnám látni ahogy benyalják ezt a hülyeséget. Eddig sosem figyeltem meg, hogy egyetlen szépnek látszó szó mögé mennyi agressziót lehet besűríteni – morfondírozott kunigunda (a majdnem megvilágosult akiről most már tudjuk, hogy nem részesült vallásos nevelésben, mert akkor tudná, hogy Isten neve mégtöbb csúsztatásra ad lehetőséget).
Kunigunda felállt és leporolta a ruháját. Nagyot nyújtózott és miközben a hátára vette a zsákot, (benne a macskabanya karmájával) elgondolkodott, hogy mi is az ő álma... ami mostantól beteljesül.
– az az álmom, hogy a nevemért szeressenek! – bukkant elő Kunigunda lelkének rejtett zugaiból a sóhaj. És ha már előbukkant, hozott magával néhány dolgot ajándékba, melyek súlya alatt Kunigunda megtántorodott. Hogy mik voltak ezek... majd később elmondja ő maga. Jelen pillanatban sirdogált kicsit a meghatottságtól és ezt rögtön felhasználta arra, hogy álmodozzon kicsit. Baktatott az úton és mivel majd szétfeszítették a gondolatok, beszélni kezdett a macskabanyához. Bár ez kívülről úgy látszott, mintha magában beszélne de Kunigundát nem zavarta. Többé nem akart "jól kinézni". Nem állt szándékában megfelelni a többieknek. Titokban büszkeséggel töltötte el önnön felvilágosultsága, miközben igyekezett nem gondolni arra, hogy így könnyűűű... hisz nincs körülötte senki. De elhessegette ezt a gondolatot. Inkább caplatott tovább a szíkek felé és beszélt...
Tőled függ, mit érsz el az életben!
....és beszélt, vagy inkább pöszmögött a bajsza alá. Annyira elfoglalták a gondolatai hogy észre sem vette, ahogy hirtelen keresztezte az útját egy forgószél. Még mielött feleszmélhetett volna, becsapódott a lába elé egy nagy poros gombóc. Kunigunda igyekezett, hogy keresztül ne essen a prüszkölve, köpködve felegyenesedö manóban. "Hakapeszik Mór! Hát téged mi szél hozott errefelé?" kríkogott Kunigunda, mert tele lett orra, szája a felszálló porral. A manó zavarodottan magyarázott valamit a hajóvonták találkozásáról, légköri viharokról, apályról és dagályról és a globális felmelegedésröl, de látván Kunigunda megrökönyödését, inkább abbahagyta. Nagy levegöt vett, hogy üdvözölje régi tánciskolai ismerösét, mikor egy nagyot vartyantott a gajisztája. "Ó, ez csók helyett lenyelte a békát! mégpedig élve! fúúúúújjj!" gondolta Kunigunda. Hakapeszik olvasott Kunigunda gondolataiban. Jól ismerte ezt a viszolygó arckifejezést, érdekes, mindig akkor látta, amikor megéhezett. Nekibátorodott és kibökte: "Te Kunigunda, már régen meg akartam neked mondani, milyen szépnek tartom a nevedet, nincs véletlenül egy kis harapni valód a puttonyodban?" Kunigunda érezte a zsákjában gyüszünyire összezsugorodó Macskabanya reszketését. Hmmmm, ha odaadja a manónak, hogy egye meg, mi lesz a tanulmányúttal a Szikségbe, arról nem is beszélve, hogy már egészen megszokta a Macskabanya társaságát. Nem, a barátainkat nem etetjük fel holmi égböl pottyant porzsákokkal. Kunigunda elökotort a zsebéböl egy félig megrágott medvecukrot és maszatos tenyerén Hakapeszik orra elé tartotta. A manó útálta a medvecukrot és a tálca tisztaságával sem volt megelégedve, így zavartan hátrált: "Tudod, Kunigunda, most jut eszembe, hogy tegnap óta diétázom, készülök a Hakapeszik klán éves szilvásgombócevö versenyére, ha nem leszek formában, még szégyenben maradok és csak az utolsó helyezést érem el." "Tja, aki a kicsit nem becsüli....." Kunigunda elégedetten kapta be a maradék medvecukrot és cuppantgatva élvezte Hakapeszik elfacsarodó pillantását. Már majdnem megsajnálta, amikor a semmiböl ismét lecsapott a következö forgószél és felkapta a rikácsoló manót. Köd elötte, köd utána, Hakapeszik Mór eltünt a szeme elöl. Kunigunda pislogott a portfelhötöl, aztán észre vett valami fényes sávot a horizonton. "Csak nem?" éppen végzett a medvecukorral, meglengette a zsákját a megkönnyebbült Macskabanyával – csak a lelke, már nem volt mit kiadnia szegénynek, és hangosan ujjongva kezdett rohanni a fény felé.
Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
Kunigunda egész megvilágosodott, ahogy a reflektorok fénykörébe ért. Ámultan nézett körbe, ilyet ő még sosem látott - mintha időugrással hirtelen a jövőben termett volna. Vakító színes fények, egyforma ruhájú emberek ültek, álltak egy fatákolmányon, mindenféle fura eszközzel a kezükben. - Karácsonyi koncertfelvétel 24, csapó -, kiáltotta egy ember, és Kunigunda tátott szájjal hallgatta, ahogy felcsendült a muzsika. Eddigi zeneélménye kimerült egy korábbi Lantos Lovag nevű udvarlójának a szerenádjában, a nyekergéstől ő is kimerült, így azt gondolta, nem szereti a zenét.
De ez, amit most hallott, ez valami egész más és gyönyörű volt, felkavarta, elcsitította benne az érzéseket. Delejezetten közelgett a zenekar felé, a rendező meg a haját tépte, mikor meglátta, hogy egy fura szerzet támolyog a felvétel közepébe. Kunigunda arra rezzent fel, hogy egy égi hang azt üvölti, "Hölgyem!", és hirtelen abbamaradt a zene, és minden szempár őrá szegeződött. Megszeppenten csavargatta szoknyája szegélyét, és szemlesütve azt rebegte: - Kunigunda vagyok. - Brrr, de borzalmas - zengett újra az égi hang -, épp mint abban a mesében, amikor a kiskirálylány végül...
Ekkor azonban újabb forgószél támadt fel, Kunigunda lecsukta szemeit, akkora por kavargott megint, közben a manó hangját hallotta "926 szilvásgombóccal megnyertem a versenyt", aztán hirtelen csend lett.
Kunigunda körbelesett, egyedül álldogált egy réten, csak a macskabanya mozgolódott a zsákban. - Azt hiszem, dimenzióugrottam -, összegezte magának az elmúlt percek eseményeit.
- Én nem ugrottam sehova, mégis beleestem ebbe a gödörbe, hüpphüpp -, hallott meg egy vékonyka hangot. Kunigunda követte a hüppögés irányát, míg rátalált a gödörre, amelynek mélyén egy kisróka sírdogált kétségbeesetten.
- Hát te meg mit csinálsz itt? - szólította meg Kunigunda.
.....
De ez, amit most hallott, ez valami egész más és gyönyörű volt, felkavarta, elcsitította benne az érzéseket. Delejezetten közelgett a zenekar felé, a rendező meg a haját tépte, mikor meglátta, hogy egy fura szerzet támolyog a felvétel közepébe. Kunigunda arra rezzent fel, hogy egy égi hang azt üvölti, "Hölgyem!", és hirtelen abbamaradt a zene, és minden szempár őrá szegeződött. Megszeppenten csavargatta szoknyája szegélyét, és szemlesütve azt rebegte: - Kunigunda vagyok. - Brrr, de borzalmas - zengett újra az égi hang -, épp mint abban a mesében, amikor a kiskirálylány végül...
Ekkor azonban újabb forgószél támadt fel, Kunigunda lecsukta szemeit, akkora por kavargott megint, közben a manó hangját hallotta "926 szilvásgombóccal megnyertem a versenyt", aztán hirtelen csend lett.
Kunigunda körbelesett, egyedül álldogált egy réten, csak a macskabanya mozgolódott a zsákban. - Azt hiszem, dimenzióugrottam -, összegezte magának az elmúlt percek eseményeit.
- Én nem ugrottam sehova, mégis beleestem ebbe a gödörbe, hüpphüpp -, hallott meg egy vékonyka hangot. Kunigunda követte a hüppögés irányát, míg rátalált a gödörre, amelynek mélyén egy kisróka sírdogált kétségbeesetten.
- Hát te meg mit csinálsz itt? - szólította meg Kunigunda.
.....
ÉVA
Pa Róka vagyok kisróka. Szabadíts ki bennünket ebből a mély gödörből itt ül velem barátom Mor Zsolt a csöves kukorica. Tudod már egy hete beleestünk ide. Barátom már halucinál az éhségtől már Elvará Zsoltnak hívatja magát. Te ki vagy?
- Kunigunda királykisasszony és....
hogyan hivhatnak igy valakit? vágott közbe a kisróka. A szüleid nyilván nagyon rossz kedvükben voltak amikor nevet adtak neked.
Ez remek - gondolta Kunigunda - többet tud beszélni, mint Tank Aranka barátném a lehengerlő stílusával. Komolyan elgondolkodott azon, hogy hagyja a sorsára gödörben tovább csacsogni vagy megmentse.
Mégis megmentem - gondolta Kunigunda. Ugyanis Pa Róka folyamatos szövegelésével párhuzamosan azt hallotta a zsákból: Nem bírom, nem bírom... ennek szófosása van... hagyja már abba... csinálj vele valamit de azonnal...különben világgá megyek... ah' érzem kezdődik a migrénem. Egyúttal a púpomtól a - Macskabanya itt ragadt szellemétől - is megszabadulhatok - gondolta Kunigunda.
Lebobott egy kötelet és szól a rókának: Tedd a zsebedbe kukorica barátod és kapaszkodj bele, én kihúzlak.
Ne, ne tedd... azt nem bírnám elviselni... hangzott a zsákból.
Kunigunda nem figyelt a felhangra és egy hosszú nyögéssel kirántotta a gödörben ragadtakat.
Merre mész tovább? - kérdezte Pa Róka Kunigundától.
Tulajdonképpen szikföld felé tartok, de mehetünk együtt is tovább - felelte Kunigunda - meséld el kérlek, hogyan kerültél bele abba a gödörbe. Miért lett a barátod a kukoricaszem? Mindent tudni akarok rólad.
Pa Róka erre várt, végre...végre valaki végig hallgatja...és mondta...mondta. (Észre se vette, hogy a királykisasszony betette a füldugóit közben)
Egy iszonyú velőtrázó sikoly közepette egy villanás kíséretében Macskabanya végleg elhagyta a kis csapatot.
Ők pedig mentek tovább...
- Kunigunda királykisasszony és....
hogyan hivhatnak igy valakit? vágott közbe a kisróka. A szüleid nyilván nagyon rossz kedvükben voltak amikor nevet adtak neked.
Ez remek - gondolta Kunigunda - többet tud beszélni, mint Tank Aranka barátném a lehengerlő stílusával. Komolyan elgondolkodott azon, hogy hagyja a sorsára gödörben tovább csacsogni vagy megmentse.
Mégis megmentem - gondolta Kunigunda. Ugyanis Pa Róka folyamatos szövegelésével párhuzamosan azt hallotta a zsákból: Nem bírom, nem bírom... ennek szófosása van... hagyja már abba... csinálj vele valamit de azonnal...különben világgá megyek... ah' érzem kezdődik a migrénem. Egyúttal a púpomtól a - Macskabanya itt ragadt szellemétől - is megszabadulhatok - gondolta Kunigunda.
Lebobott egy kötelet és szól a rókának: Tedd a zsebedbe kukorica barátod és kapaszkodj bele, én kihúzlak.
Ne, ne tedd... azt nem bírnám elviselni... hangzott a zsákból.
Kunigunda nem figyelt a felhangra és egy hosszú nyögéssel kirántotta a gödörben ragadtakat.
Merre mész tovább? - kérdezte Pa Róka Kunigundától.
Tulajdonképpen szikföld felé tartok, de mehetünk együtt is tovább - felelte Kunigunda - meséld el kérlek, hogyan kerültél bele abba a gödörbe. Miért lett a barátod a kukoricaszem? Mindent tudni akarok rólad.
Pa Róka erre várt, végre...végre valaki végig hallgatja...és mondta...mondta. (Észre se vette, hogy a királykisasszony betette a füldugóit közben)
Egy iszonyú velőtrázó sikoly közepette egy villanás kíséretében Macskabanya végleg elhagyta a kis csapatot.
Ők pedig mentek tovább...
Tőled függ, mit érsz el az életben!
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég