kavezo.net

Borzalmasnevű Kunigunda hercegnő (a király legkisebb lánya) ábrándosan nézett szíve választottjára.
- Biztos, hogy nem szerettél soha senkit jobban mint engem? -
A lovag fáradtan bólintott (immár tízmilliomodszor. Fájt is a nyaka erősen és izomláz is gyötörte) és elsóhajtotta, hogy a királylánynál szebbet és jobbat és fúmegnahátabbat soha életében nem látott. Majd elővett egy pergament és sorolni kezdte egykori kedvesei nevét és mindegyik mellé egy pipa került, hogy a királykisasszony bizonyíthatóan szebb és különb náluk. A lista olyan hosszú volt, hogy a királykisasszony elunta és az arra plattyogó békát kezdte figyelgetni.

A béka ugyanis minden ugrásnál más színben pompázott – kobakján mintha apró aranykorona fénylett volna –, míg végül leteletepedett egy napsütötte kőre. A királylány elbűvölten nézte, és hallgatta a kuruttyolását.
A béka észrevett egy arra szálló szúnyogot, és míg ő meguzsonnázott, a beálló csendben a királylány arra lett figyelmes, hogy a lovag minden exkedvese neve után azt mondja: – "Blablabla Blablalba, kipipálva" – ezzel is hosszítva az amúgy sem csekély listát.
A királylány ettől igencsak haragos lett, toporzékolt, kiabált, majd a rend kedvéért könyebben elájult.
Mire magához tért, egyedül maradt a tóparton, se lovag, se béka... ráadásul úgy zúgott még a feje az ájulástól, hogy hirtelen azt se tudta, merre induljon vissza a kastélyba. Leült hát a kőre, nézte a naplementét, és hangosan zokogott.
Mikor a nap utolsó aranysugara is elhagyta a horizontot, megzörrent a közelben álló szomorúfűz lombja, és előlépett egy ...............

...délceg lovag és elgondolkodva, érdeklődéssel figyelte Kunigundát.

"Na még egy blablala pipálós.."-gondolta a királylány és ügyet sem vetett a jövevényre.
- Cica János vagyok - mondta a lovag- ... elnézését kérem hölgyem, én Csirke Rózát keresem... ööö ... netalán Ön az?
A lovag habogása-hebegése jókedvre derítette a királyi ivadékot. Egészen feldobódott. Főleg, mikor kiderült, hogy régi barátnéjáról az általa nagyon útált és megvetett Csirke trón várományosáról van szó. Gondolta megtréfálja a lovagot.
- Oh kedves Macska Jancsi! Igen én vagyok... ööö... miért is jött el hozzám?
Cica János zavarodottan nézett a lányra. Zavarát oly annyira nem tudta leplezni, hogy hirtelen a bajusza elkezdett kornyadozni és férfiúi zavarában ondolált sérójába túrt.
- Booocsánat... de magácskának nem kellene aludnia? - kérdezte halkan, közben pirinyó agyában cikáztak a gondolatok arról, hogy talán nem tanulta meg jól a mesét, vagy összekeverte a könyveket és Andersent olvasott esetleg, vagy egész egyszerűen a munkaközvetítőben verték át az agyát. Ennek a nőnek aludnia kellene... meg szépnek lennie, de legalábbis bájosnak... ez meg itt... ahhh...
Aludni? - kérdezte Kunigunda felháborodottan - épp most, mikor végre rájöttem az élet értelmére?
"Úristen! Most már biztos, hogy a munkaközvetítőben vertek át -gondolta a lovag-, nem akarok mégse királyfi lenni! Nem nekem való..." De halkan csak ennyit mondott:
- És ezért hagyott ki 100 évet az életéből?...
Kunigunda döbbenten meredt rá és kifejezéstelen hangon, alig hallhatóan megkérdezte:

– Milyen száz évről motyog itten Lovag Úr? – rántotta magasra egyik szemöldökét a hercegkisasszony
– Prága völgy... – tárta szét a karját és kezdte patetikusan a herceg – izé... – nézett zavarodottan a mandzsettájára írt szövegre – Drága Hölgy! Fel kell, hogy világosítsam, hogy el telt száz év... miközben aludtál. Azzal előhalászott egy méretes homokórát a zsebéből, amitől meg is szűnt a nadrágja elején az az izgalmas dudor, ami addig lekötötte Kunigunda figyelmét.
– Eltelt? Hol? – nézett körül Kunigunda majd előkapta a mobilját és rápillantott a naptárra. 1042. május 42. Mutatta a kijelző. Kunigunda (a Borzalmasnevű) elővette a palmtopját és a herceg felé fordította – ezen is 1042! Nem hiányzik egy perc sem!
A herceg szinte beleverte nagy kampós orrát az immár tenyerében tartott homokórába annyira meredten figyelt.
– 1142...1143...1144.... mormogta, majd kétségbeesetten nézett Kunigundára (a borzalmasnevűre) aki bután bámult vissza rá – azt hiszem, valahol eltévesztettem. Jobb lesz ha újraszámolom. Sóhajtotta a herceg, azzal leült egy sziklára és forgított egyett a homokórán.
1..kipipálva....2...kipipálva....3...kipipálva....4....kipipálva....

Uramisten előlről kezdi a balga,az helyett hogy engem akarna....
Milyen férfi az ilyen,aki csak listáz és számol,-1000 éven át-
Megkérdezem a tudósok legokosabbikát:
Kunigunda mit akarsz tudni,igazat vagy mesét
vagy inkább alszol 1000 évet még?
Mondd a gondot gyorsan ,megoldjuk rendben,
csak ne pipáljon már,mert megőrülök menten.

Ez már kérlek egy felsőbb pszichologia menekvés és utópia.
Nem pasi a listás,vállalni nem meri,azért altat, számol hátha kiheveri.
Időt húz és gyufát,de nem tehetünk rola,mindig az övénél a hosszabbat huzza.
Hiába van 1/2 ország királylánykéz éppen,nem lesz trónörökös,eképpen.
Inkább hagyjad számoljon ezerrel,menj tovább a következő emberrel.
Aki a fák közül most hirtelen kilép.......hogy ki vagy mi lesz az...?...már más mondja tovább a mesét!.....

egy csúfágos vén boszorkány. Kunigunda - kinek valljuk be, nem a neve a legborzalmasabb - döbbenten nézett a banyára. Mert bár ő maga se volt egy szépség, az előtte álló teremtmény a leghorrorabb rémálmain is túltett rusnyaságával.
- Oh szent szardella, hát mi a fészekrakó béka hozott ide téged ezen a komorló késő estén? - kérdezte ijedtében hátraugorva Kunigunda.
- Na, szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál-, mondta a boszorka, ezzel jól összekavarva Kunigundát, kinek öreganyja egy bájos tündérke volt valójában. - Üzletet ajánlok neked. Macska képében mutatom neked az utat a kastélyba, te meg nekem adod a kincsesládádból a bagoly formájú követ. Ha megszeged a szerződést, egérré változtatlak és magam fallak fel.
Kunigunda lábát nagyon nyomta már a körömcipellő, amiben a könnyű ebéd utáni sétára indult a pipás lovaggal. A bagolykövet (bár apjától, a királytól kapta) nem különösebben kedvelte, mert bárhova tette, mindig úgy érezte, a bagoly őt nézi. Így elfogadta az akciós ajánlatot.
Pár perc múlva már a szobájában állt a macskabanyával, és fogalma sem volt arról, mekkora hibát követ el, mikor letette a bagolykövet a kísérője elé. Abban a pillanatban ugyanis, mikor a visszaváltozott banya kezébe vette a követ.................

a kő szikrázni kezdett és szemet gyönyörködtető ragyogás közepett egy írás vetődött a falra:
"a szíved kincsét megleled a várban melynek neve...(

:D:D:D)"
itt a ragyogás abbamaradt. A macskabanya nyávogós hangon elkáromkodta magát és megrázta a követ amely újra felragyogott és halk Walczer muzsika mellett a falra vetítette "a szíked tincsét még lelet a nyárban fejnek leve..." Kunigunda kicsit félrehatott fejjel olvasta a falon cikázó betűket, de így sem volt semmi értelme.
A Macskaboszi nyávogása most már oroszlánüvöltésre kezdett hasonlítani
– a váááárat! A vár nevét akarom! – vicsorogta elszántan és újra megrázta a kristályt ami kipattant a kezéből és szikrázva ragyogva begurult az asztal alá. Kunigunda (a borzalmas nevű de gyorsan mozgó) sietve lehajolt és még elkapta a szikrázva felvillanó feliratot, mely az asztal aljára vetítette, hogy "Annapolis - kikötő-város Újskócia brit északamerikai tartományban. Halifaxtól nyugatra fekszik 2833 lakossal. 1605-ben alapították franciák s első neve Port-Royal volt; később az angolok birtokába került, kik nevét Anna királynőről A.-ra változtatták át."
Kunigunda jól az eszébe véste a feliratot majd mosolyogva felegyenesedett és lábával a dühében újra macskává változott banyához gurította a követ.
– Mi az a szíked tincse?
A macska vállat vont és nyalogatni kedte az egyik melső lábát majd kaján pofácskával felet.
– Indiai etnikai csoportod haja. De mindegy, mert nem tudjuk a vár nevét ahol vannak.
– Ááááááá! – nézett bámulva Kunigunda – és mit lehet kezdeni vele?
– Ha megtalálnám – nyújtozott el a macska – minden kérdésemre választ kapnék. Tudnám, hogy ki, hol, mikor, és főleg MIÉRT...
Kunigunda bamba arcot vágott és gyanakvóan motyogta
– Eeegen. Ez fontos lehet. Ez fontos lehet?
A macska vállat vont és lecsukta a szemét miközben mancsait a kő köré fonta.
Kunigunda elindult a hálószobája felé. Lelki szemei előtt már látta, ahogy egy magas, barna, délceg szík harcos hajából levág egy darabot, és azonnal megtudja "MIÉRT?".
Másnap reggel aztán jó korán felkelt...

és a nagy alkalomra való tekintettel kivételesen elkezdett fésülködni. Kunigunda (a borza-lma-s hajú) igencsak visított, ahogy a fésű cibálta a haját.
- Miért vagyok így összekócolódva? - szisszent fel.
- Azért, mert zzzzzzzzz - vvvvvvv - nynynynyn - sisisisisisisis... - válaszolta egy ismeretlen éteri hang.
Kunigunda nagyon megdöbbent, de mert csend lett hirtelen, arra gondolt, talán még nem ébredt fel eléggé, és csak képzelődik, ezért leosont a konyhába kávézni. A szolgálók még aludtak, így Kunigunda nekilátott kávét főzni, de... - Miért nincs itthon darált kávé? - kérdezte mérgesen.
- Azért, mert zzzzzzzzz - vvvvvvv - nynynynyn - sisisisisisisis... - válaszolta a már kevésbé ismeretlen éteri hang.
Kunigunda ettől teljesen felébredt, és bár továbbra se tudta, mi történik, úgy döntött, mielőbb elhagyja a kastélyt.
- Miért nincs előkészítve a ruhám? - dohogott tovább.
- Azért, mert zzzzzzzzz - vvvvvvv - nynynynyn - sisisisisisisis... - válaszolta a szinte már ismert éteri hang.
Kunigunda ekkor végre kapcsolt, a hang csakis a várból jöhet, melynek neve ....Ááááááá, visított fel a királylány, mert véletlen az ujjába döfte a kalaptűjét; szóval a hang csakis a várból jöhet, és máris választ kaphatna a "Miért?" kérdéseire, ha birtokában lenne a tincs, no meg nem lenne olyan rossz a vétel.
Gyorsan pár szót firkantott a királynak búcsúzásul, és mert az írása is borzalmas volt, apja a további napokban azon merengett, minek is ment el a legkisebb leánya felkutatni egy siket pincsit.
Kunigunda végre útnak indult, távolból meg követte őt titokban a macskabanya, ki egész addig úgy tett, mintha békésen aludna az ablakpárkányon.
Mikor a tó mellett haladt el, Kunigunda meglátta megint a plattyogós békát, és arra gondolt, ha kezében lesz a tincs, megtudja végre azt is, miért kerül a béka örökké az útjába.
- Azért, mert kuruttykutty - hallotta Kunigunda, de mert nem Micimackó az egyetlen csekély értelmű mesehős, ezért a béka kifaggatása helyett folytatta útját a messzi szíkekhez.
Kunigunda már vagy ötvenedszer pillantott a háta mögé, ahol a Macskabanyát vélte sompolyogni. Ravaszul behúzódott egy fa mögé és amikor a macska arra óvatoskodott, Kunigunda kirakta elé a lábát, amiben a macska elbotlott és mind a négy lábával talpraesett. Mert - mint az köztudott - a macskák mindig talpra esnek. Kunigunda előkapott egy krumpliszsákot az aranyretiküljéből és...
...a Macskabanyát a zsákba csapva, sikkesen húzva maga után elindul a hegy túl oldalára. Még előző nap este megnézte a járatlan ösvények térképén a szíkhez vezető utat. Már magasan járt a nap, amikor egy kis tópartjára ért, - de a horgászfelszerelését otthon felejtette - a gyomra királylányhoz méltatlanul hangosan korgott. Alkut ajánlott a Macsbanyának, kap egy kis friss levegőt, némi napfényt és friss vizet, ha cserébe beveti a körmeit és fog halat ebédre kettőjüknek. Szegény Macskabanya még nem tudta mi vár rá...de elfogadta az akciós ajánlatot. Kunigunda csak erre az elnyávogott igeeenre várt. A Banya farkára kötötte a zsák madzagját és a feje felett néhányszor megpörgetve jómesszire bedobta. A Macska mint egy fenekezőkészség hosszan és gyönyörű ívvel szállt a tó felett, majd a hirtelen visszarántásnak köszönhetően gyorsan merült, mintegy másfél méter mélyre és vissza a felszinre. Ez elég volt arra, hogy a MacsBanya levegőhüz jusson. A harmadik merülés után a karmaiba akadt egy aranyhalacska. Kunigunda gyorsan a partrahúzta a Macskabanyát. Aki prüszkölve, nyávogva vonta kérdőre Kunigundát, mert szerinte nem erről szólt az alku. Két vinnyogás között megszólalt a halacska: Ha felelek három kérdésedre visszaengedsz a tóba Kunigunda?
A Banya minden szőre égnek áll, szeme kitágult, mint aki egy LandRover reflektorába néz éjszaka és azt kérdezte a haltól: Mondd miért ő kiván, amikor én fogtalak? Oké, mondta a hal. 1. Azért drágám mert Te olyan ostoba voltál, hogy a farkadnál fogva hagytad rángatni magad. következő kérdés? Kunigunda gyorsan visszadugta a macskát a zsákba, de előtte leokoplaszttal leragasztotta a száját és azt kérdezte a haltól: Mond meg kérlek, ha ezen az úton megyek tovább akkor a szikhez érek? Igen, de ez már a 2. kérdés volt - felelte a hal. Kunigunda folytatta: elég kicsinyke vagy, de ha megeszlek elég leszel nekem ebédre? Igen felelte a hal, és azt hiszem ezt a választ elcsesztem. Kunigunda tűzet rakott, megsütötte a halat és jóétvággyal megette, majd folytatta útját hátán a zsákkal, zsákban a Macskabanyával a szík felé.

A Macskabanya miután többször összehányta magát a zsákban az állandó ringatózástól kezdett zabos lenni és a szabadulás lehetőségén gondolkozva, karmaival egy rést kapirgált a krumpliszsák laza szövetében. Kidugta a fejét a résen és elégedetten morrantott. Majd rádöbbent, hogy a teste nem fér ki (mivel a szabály ugyan az, hogy ahol a feje ott a teste is, de a macskabanya már kihízta ezt a szabályt) a karmai sem fértek már hozzá a nyaka mellett a szövethez. Elkeseredetten nézte a hullámzó tájat majd kívülről is lehányta a zsákot.

Kunigundát cseppet sem zavarta a zsákban játszódó személyes dráma. Csak ment fütyürészve tovább. Önvédelmi fütyülése elriasztotta a közelből a madarakat, a nagyobb vadállatokat és a gyengébb fákról lehullottak a levelek. Kunigunda e közben a szík lovagról ábrándozott. Egyértelműen szikár alak lehet - morfondírozott magában - hiszen a neve is azt mutatja. De vajon arra miért nincs utalás, hogy i-szik vagy nem i-szik. Mert az cseppet sem mindegy - húzta végig kézfejét nedvesen csillogó orrán Kunigunda. És ott van még az a fontos kérdés, hogy mi van ha b@szik az egészre és nem adja a haját? Akkor vajon egy másik szik tincse is megfelelő? Illetve...
Kunigunda annyira elgondolkodott, hogy megállt mert minden erengiáját lekötötte a felmerült probléma.
Vajon melyik az egyik? És melyik a többi? Mert ugye... az egyikből kevés van, a többiből rengeteg.
Kunigunda homlokát kiverte a víz a nagy igyekezettől, hogy rájöjjön, a megoldásra.
Majdnem összecsinálta magát ijedtében amikor megzörrent mellette a bokor és előtte termett egy...

….......aprócska gyerek formájú emberke, egy hatalmas turbánnal a fején, és mutatóujját szája elé téve intett Kunigundának, hogy el ne árulja valami módon jelenlétét a zsákban gubbasztó, és a hányástól teljesen kimerült Macskabanyának. Amikor meggyőződött arról, hogy Kunigunda képes uralkodni ijedtségén, egy levelet húzott elő a turbánjából, és átadta a királylánynak, majd ahogy jött, olyan hirtelen el is tűnt a bokorban. Kunigunda felbontotta a levelet, de legnagyobb megdöbbenésére a szöveg teljesen elmosódott a papíron. Mindössze egyetlen mondatot tudott kibetűzni, ez pedig így hangzott: „……ég a napmelegtől a kopár szik sarja…..”
Kunigunda aki ugyan nem kimondottan az eszéről volt nevezetes, rögtön megértette, hogy az eltűnt üzenet tartalmát ebből az egy mondatból kell megfejtenie, mert ezen a rekonstrukción múlik sikere annak, hogy rátalál-e a szik lovagra, (aki nyilván egyenes-ági leszármazottja annak a bizonyos „Nagy Kopárnak” aki a tincset birtokolja, és) akinek a levél utalása szerint, meglehetősen melege lehet mostanában. Az utóbbi napok történései okán ugyanakkor, valami furcsa érzés is kezdett egyre inkább elhatalmasodni benne, ami határozott alakot kezdett ölteni abban a sejtésben, miszerint a Macskabanya nem véletlenül akadt az útjába, sőt egyáltalán nem is abban érdekelt, hogy megtalálja a szikek tincsét, hanem abban, hogy ő (mármint Kunigunda) dolgavégezetlenül térjen haza apja kastélyába, és vénlányként élje le hátralévő életét.

...az nem al_szik tovább, hanem beteljesíti álmait....
Kunigunda összevonta a szemöldökét. Filozófikus hangulat kezdte gyötörni (mármint gyomortájilag) és alig bírta követni a saját gondolatait.
Nem vagyok felelős mások lelki üdvéért – nézett a zsákkal fedett banyára – macska marad a zsákban. Izé... mondhatnám azt is, hogy ez az ő karmája – Kunigunda felnyihogott – kár, hogy nincs a közelben senki. Imádnám látni ahogy benyalják ezt a hülyeséget. Eddig sosem figyeltem meg, hogy egyetlen szépnek látszó szó mögé mennyi agressziót lehet besűríteni – morfondírozott kunigunda (a majdnem megvilágosult akiről most már tudjuk, hogy nem részesült vallásos nevelésben, mert akkor tudná, hogy Isten neve mégtöbb csúsztatásra ad lehetőséget).
Kunigunda felállt és leporolta a ruháját. Nagyot nyújtózott és miközben a hátára vette a zsákot, (benne a macskabanya karmájával) elgondolkodott, hogy mi is az ő álma... ami mostantól beteljesül.
– az az álmom, hogy a nevemért szeressenek! – bukkant elő Kunigunda lelkének rejtett zugaiból a sóhaj. És ha már előbukkant, hozott magával néhány dolgot ajándékba, melyek súlya alatt Kunigunda megtántorodott. Hogy mik voltak ezek... majd később elmondja ő maga. Jelen pillanatban sirdogált kicsit a meghatottságtól és ezt rögtön felhasználta arra, hogy álmodozzon kicsit. Baktatott az úton és mivel majd szétfeszítették a gondolatok, beszélni kezdett a macskabanyához. Bár ez kívülről úgy látszott, mintha magában beszélne de Kunigundát nem zavarta. Többé nem akart "jól kinézni". Nem állt szándékában megfelelni a többieknek. Titokban büszkeséggel töltötte el önnön felvilágosultsága, miközben igyekezett nem gondolni arra, hogy így könnyűűű... hisz nincs körülötte senki. De elhessegette ezt a gondolatot. Inkább caplatott tovább a szíkek felé és beszélt...

....és beszélt, vagy inkább pöszmögött a bajsza alá. Annyira elfoglalták a gondolatai hogy észre sem vette, ahogy hirtelen keresztezte az útját egy forgószél. Még mielött feleszmélhetett volna, becsapódott a lába elé egy nagy poros gombóc. Kunigunda igyekezett, hogy keresztül ne essen a prüszkölve, köpködve felegyenesedö manóban. "Hakapeszik Mór! Hát téged mi szél hozott errefelé?" kríkogott Kunigunda, mert tele lett orra, szája a felszálló porral. A manó zavarodottan magyarázott valamit a hajóvonták találkozásáról, légköri viharokról, apályról és dagályról és a globális felmelegedésröl, de látván Kunigunda megrökönyödését, inkább abbahagyta. Nagy levegöt vett, hogy üdvözölje régi tánciskolai ismerösét, mikor egy nagyot vartyantott a gajisztája. "Ó, ez csók helyett lenyelte a békát! mégpedig élve! fúúúúújjj!" gondolta Kunigunda. Hakapeszik olvasott Kunigunda gondolataiban. Jól ismerte ezt a viszolygó arckifejezést, érdekes, mindig akkor látta, amikor megéhezett. Nekibátorodott és kibökte: "Te Kunigunda, már régen meg akartam neked mondani, milyen szépnek tartom a nevedet, nincs véletlenül egy kis harapni valód a puttonyodban?" Kunigunda érezte a zsákjában gyüszünyire összezsugorodó Macskabanya reszketését. Hmmmm, ha odaadja a manónak, hogy egye meg, mi lesz a tanulmányúttal a Szikségbe, arról nem is beszélve, hogy már egészen megszokta a Macskabanya társaságát. Nem, a barátainkat nem etetjük fel holmi égböl pottyant porzsákokkal. Kunigunda elökotort a zsebéböl egy félig megrágott medvecukrot és maszatos tenyerén Hakapeszik orra elé tartotta. A manó útálta a medvecukrot és a tálca tisztaságával sem volt megelégedve, így zavartan hátrált: "Tudod, Kunigunda, most jut eszembe, hogy tegnap óta diétázom, készülök a Hakapeszik klán éves szilvásgombócevö versenyére, ha nem leszek formában, még szégyenben maradok és csak az utolsó helyezést érem el." "Tja, aki a kicsit nem becsüli....." Kunigunda elégedetten kapta be a maradék medvecukrot és cuppantgatva élvezte Hakapeszik elfacsarodó pillantását. Már majdnem megsajnálta, amikor a semmiböl ismét lecsapott a következö forgószél és felkapta a rikácsoló manót. Köd elötte, köd utána, Hakapeszik Mór eltünt a szeme elöl. Kunigunda pislogott a portfelhötöl, aztán észre vett valami fényes sávot a horizonton. "Csak nem?" éppen végzett a medvecukorral, meglengette a zsákját a megkönnyebbült Macskabanyával – csak a lelke, már nem volt mit kiadnia szegénynek, és hangosan ujjongva kezdett rohanni a fény felé.

Kunigunda egész megvilágosodott, ahogy a reflektorok fénykörébe ért. Ámultan nézett körbe, ilyet ő még sosem látott - mintha időugrással hirtelen a jövőben termett volna. Vakító színes fények, egyforma ruhájú emberek ültek, álltak egy fatákolmányon, mindenféle fura eszközzel a kezükben. - Karácsonyi koncertfelvétel 24, csapó -, kiáltotta egy ember, és Kunigunda tátott szájjal hallgatta, ahogy felcsendült a muzsika. Eddigi zeneélménye kimerült egy korábbi Lantos Lovag nevű udvarlójának a szerenádjában, a nyekergéstől ő is kimerült, így azt gondolta, nem szereti a zenét.
De ez, amit most hallott, ez valami egész más és gyönyörű volt, felkavarta, elcsitította benne az érzéseket. Delejezetten közelgett a zenekar felé, a rendező meg a haját tépte, mikor meglátta, hogy egy fura szerzet támolyog a felvétel közepébe. Kunigunda arra rezzent fel, hogy egy égi hang azt üvölti, "Hölgyem!", és hirtelen abbamaradt a zene, és minden szempár őrá szegeződött. Megszeppenten csavargatta szoknyája szegélyét, és szemlesütve azt rebegte: - Kunigunda vagyok. - Brrr, de borzalmas - zengett újra az égi hang -, épp mint abban a mesében, amikor a kiskirálylány végül...
Ekkor azonban újabb forgószél támadt fel, Kunigunda lecsukta szemeit, akkora por kavargott megint, közben a manó hangját hallotta "926 szilvásgombóccal megnyertem a versenyt", aztán hirtelen csend lett.
Kunigunda körbelesett, egyedül álldogált egy réten, csak a macskabanya mozgolódott a zsákban. - Azt hiszem, dimenzióugrottam -, összegezte magának az elmúlt percek eseményeit.
- Én nem ugrottam sehova, mégis beleestem ebbe a gödörbe, hüpphüpp -, hallott meg egy vékonyka hangot. Kunigunda követte a hüppögés irányát, míg rátalált a gödörre, amelynek mélyén egy kisróka sírdogált kétségbeesetten.
- Hát te meg mit csinálsz itt? - szólította meg Kunigunda.
.....

Pa Róka vagyok kisróka. Szabadíts ki bennünket ebből a mély gödörből itt ül velem barátom Mor Zsolt a csöves kukorica. Tudod már egy hete beleestünk ide. Barátom már halucinál az éhségtől már Elvará Zsoltnak hívatja magát. Te ki vagy?
- Kunigunda királykisasszony és....
hogyan hivhatnak igy valakit? vágott közbe a kisróka. A szüleid nyilván nagyon rossz kedvükben voltak amikor nevet adtak neked.

Ez remek - gondolta Kunigunda - többet tud beszélni, mint Tank Aranka barátném a lehengerlő stílusával. Komolyan elgondolkodott azon, hogy hagyja a sorsára gödörben tovább csacsogni vagy megmentse.

Mégis megmentem - gondolta Kunigunda. Ugyanis Pa Róka folyamatos szövegelésével párhuzamosan azt hallotta a zsákból: Nem bírom, nem bírom... ennek szófosása van... hagyja már abba... csinálj vele valamit de azonnal...különben világgá megyek... ah' érzem kezdődik a migrénem. Egyúttal a púpomtól a - Macskabanya itt ragadt szellemétől - is megszabadulhatok - gondolta Kunigunda.
Lebobott egy kötelet és szól a rókának: Tedd a zsebedbe kukorica barátod és kapaszkodj bele, én kihúzlak.
Ne, ne tedd... azt nem bírnám elviselni... hangzott a zsákból.
Kunigunda nem figyelt a felhangra és egy hosszú nyögéssel kirántotta a gödörben ragadtakat.
Merre mész tovább? - kérdezte Pa Róka Kunigundától.
Tulajdonképpen szikföld felé tartok, de mehetünk együtt is tovább - felelte Kunigunda - meséld el kérlek, hogyan kerültél bele abba a gödörbe. Miért lett a barátod a kukoricaszem? Mindent tudni akarok rólad.
Pa Róka erre várt, végre...végre valaki végig hallgatja...és mondta...mondta. (Észre se vette, hogy a királykisasszony betette a füldugóit közben)
Egy iszonyú velőtrázó sikoly közepette egy villanás kíséretében Macskabanya végleg elhagyta a kis csapatot.
Ők pedig mentek tovább...

kavezo.net

Mesemondó

Mesemondó