egy csúfágos vén boszorkány. Kunigunda - kinek valljuk be, nem a neve a legborzalmasabb - döbbenten nézett a banyára. Mert bár ő maga se volt egy szépség, az előtte álló teremtmény a leghorrorabb rémálmain is túltett rusnyaságával.
- Oh szent szardella, hát mi a fészekrakó béka hozott ide téged ezen a komorló késő estén? - kérdezte ijedtében hátraugorva Kunigunda.
- Na, szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál-, mondta a boszorka, ezzel jól összekavarva Kunigundát, kinek öreganyja egy bájos tündérke volt valójában. - Üzletet ajánlok neked. Macska képében mutatom neked az utat a kastélyba, te meg nekem adod a kincsesládádból a bagoly formájú követ. Ha megszeged a szerződést, egérré változtatlak és magam fallak fel.
Kunigunda lábát nagyon nyomta már a körömcipellő, amiben a könnyű ebéd utáni sétára indult a pipás lovaggal. A bagolykövet (bár apjától, a királytól kapta) nem különösebben kedvelte, mert bárhova tette, mindig úgy érezte, a bagoly őt nézi. Így elfogadta az akciós ajánlatot.
Pár perc múlva már a szobájában állt a macskabanyával, és fogalma sem volt arról, mekkora hibát követ el, mikor letette a bagolykövet a kísérője elé. Abban a pillanatban ugyanis, mikor a visszaváltozott banya kezébe vette a követ.................
a kő szikrázni kezdett és szemet gyönyörködtető ragyogás közepett egy írás vetődött a falra:
"a szíved kincsét megleled a várban melynek neve...( 
:D:D:D)"
itt a ragyogás abbamaradt. A macskabanya nyávogós hangon elkáromkodta magát és megrázta a követ amely újra felragyogott és halk Walczer muzsika mellett a falra vetítette "a szíked tincsét még lelet a nyárban fejnek leve..." Kunigunda kicsit félrehatott fejjel olvasta a falon cikázó betűket, de így sem volt semmi értelme.
A Macskaboszi nyávogása most már oroszlánüvöltésre kezdett hasonlítani
– a váááárat! A vár nevét akarom! – vicsorogta elszántan és újra megrázta a kristályt ami kipattant a kezéből és szikrázva ragyogva begurult az asztal alá. Kunigunda (a borzalmas nevű de gyorsan mozgó) sietve lehajolt és még elkapta a szikrázva felvillanó feliratot, mely az asztal aljára vetítette, hogy "Annapolis - kikötő-város Újskócia brit északamerikai tartományban. Halifaxtól nyugatra fekszik 2833 lakossal. 1605-ben alapították franciák s első neve Port-Royal volt; később az angolok birtokába került, kik nevét Anna királynőről A.-ra változtatták át."
Kunigunda jól az eszébe véste a feliratot majd mosolyogva felegyenesedett és lábával a dühében újra macskává változott banyához gurította a követ.
– Mi az a szíked tincse?
A macska vállat vont és nyalogatni kedte az egyik melső lábát majd kaján pofácskával felet.
– Indiai etnikai csoportod haja. De mindegy, mert nem tudjuk a vár nevét ahol vannak.
– Ááááááá! – nézett bámulva Kunigunda – és mit lehet kezdeni vele?
– Ha megtalálnám – nyújtozott el a macska – minden kérdésemre választ kapnék. Tudnám, hogy ki, hol, mikor, és főleg MIÉRT...
Kunigunda bamba arcot vágott és gyanakvóan motyogta
– Eeegen. Ez fontos lehet. Ez fontos lehet?
A macska vállat vont és lecsukta a szemét miközben mancsait a kő köré fonta.
Kunigunda elindult a hálószobája felé. Lelki szemei előtt már látta, ahogy egy magas, barna, délceg szík harcos hajából levág egy darabot, és azonnal megtudja "MIÉRT?".
Másnap reggel aztán jó korán felkelt...Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
Outlook-ban pedig csak az iwiwtől jött egy levélzet hogy ismerősnek jelöltek! 
