Az Elfekről hétköznapi nevük: Tündék vagy Szépeknépe
Az elfek népéről rengeteg legenda kering. Az emberek azt hiszik, az elfek - vagy ahogyan ők nevezik magukat, az eineth-ek (a nyelvükön 'Eine gyermekei' a hozzávetőleges jelentése) - a világ kezdete óta élnek Erdalianon, de ez nem igaz. A közös elf emlékezet körülbelül hatszáz elföltőre nyúlik vissza, ami az emberi számítás szerint körülbelül 30 ezer esztendőt jelent. Az a kor azonban még számukra is a legendák kora, hiszen az akkori események még az ember megjelenése előtt történtek.
Szerintük a mindenek felett álló, isteni lény Eine, azaz a Természet maga. Nem egészen az emberi fogalmak szerint kell azonban ezt érteni, mert az elfek a természetet felruházzák egyfajta isteni lényeggel, és minden megnyilvánulásában - állatokban, növényekben, természeti jelenségekben - az ő lába nyomát sejtik. Nem olyan kapcsolatban vannak vele, mint az emberek a saját isteneikkel. Az elfek inkább tekintik Einét szülőjüknek, vezérlő csillaguknak és pásztoruknak. Az elfek között nincsenek megkülönböztetett személyek, akik szólhatnak Hozzá, azaz nincsenek papok. Minden elf pap is egy kicsit, hatalma pedig attól függ, milyen messze látta utoljára Eine ujja nyomát.
Az elfek tehát a Természettől magától származtatják magukat, úgy gondolják, hogy egykor Eine alakot öltött, és hosszasan gondolkodott, hogyan nézzen ki az a gyermek, aki a legtökéletesebben harmonizál a természettel, a többi élőlénnyel - és aki vigyázhat rájuk helyette. Ekkor jöttek létre az első elfek, és mindmáig az elf neveltetésének első pontja a természettel kialakított harmónia, és a természet egyensúlyának vigyázása.
Az elfek magasabbak, mint az ember, átlagosan elérik a két métert. Ehhez mérten nyúlánkak, vékonyak az emberek szemében. Testük ruganyos, könnyed, tartásuk mindig büszke. Testi erejük általában csekélyebb, mint az embereké, azonban elfordulhat, hogy egy elf erőben legyőz egy embert. Az átlagos kép, ami az emberekben az elfekről él, szőke hajat és kék szemet jelent. Nos, az elfek szeme színe valóban mindig világos színű - bár nem feltétlenül kék -, azonban a hajszínük az ősz minden színében pompázik: ugyanúgy megtalálhatóak a mogyorószín, fekete, sőt még a rézszín hajú elfek is, mint az emberek között. Bőrük színe minden esetben fehér. Arcszőrzetük a férfiaknak sincs, szemöldökük vékony. Hajukat sosem vágják Eine iránti tiszteletből, még a férfiak sem. Eine kitűnő látással ajándékozta meg őket, nem csupán több színt képesek felfogni és megkülönböztetni, de messzebbre is látnak, mint az emberek.
Az elfek életének minden egyes pillanatában ott van Eine. Minden szokásuk, szertartásuk, az életmódjuk is a természet iránti tiszteletet sugallja. Eine adományának tartják a tiant is, ami a mana megfelelője náluk. A tian az elfek számára Eine lehelete, s mint ilyen, rendkívüli módon tisztelik. Úgy gondolják, hogy meg lehet érteni, érzékelni lehet, és meg lehet kérni, hogy cselekedjen akaratunk szerint. A tian az alapja az elfek mágiájának, amely a hétköznapi életbe is befurakszik.
Az elfek sosem építenek házat, nemhogy kőből, de semmilyen anyagból. Tulajdonképpen házat sarjasztanak maguknak, azaz a hely, ahol élnek, mindig él maga is. Elandar fővárosában állítólag csodálatos fapaloták tündökölnek. Mindez azonban csak Linderelre igaz, mert a többi földrészről Eine már eltávozott, és ott az élőlények süketek. Linderelen kívül tehát kevés kivételtől eltekintve az elfek is kénytelenek építkezni.
Az elfek között nincsen hierarchia, ami a társadalmat illeti. Ha egy elf születik, nemcsak a szülei, de a ginn tagjai is üdvözlik, amely lényegében a (tág) család elf megfelelője.
Az értékek nagyon relatívak, ha az elfekről van szó, úgyhogy ami egy elfnek értéktelen ruhadarab, az egy embernek kincset érő selyem lehet, illetve fordítva: egy rózsagyökér szobor jelenthet egy elfnek többet, mint egy aranyhalom. Már ha lenne hivatalos pénzük - de nincs. Ha mégis fizetőeszközzel kívánnak megvenni valamit, borostyánkövet használnak. E gyönyörű sárgás kövekből sok található Hennélinn közelében, de nem olyan gyakoriak Linderel - avagy az emberek szavajárása szerint Elfhon - szigetén, hogy elértéktelenedjenek.
Az egyetlen probléma, amit a fém hiánya felvet - Linderel szigetén ugyanis nem lehet fémet találni -, az a fegyverek kérdése. Köztudott, hogy az elfek remekül céloznak, amit egyébiránt kitűnő látásuknak köszönhetnek, azonban a nyílvesszők hegyeihez mindenképpen szükség lenne fémre. Régen, amikor elfek még a világ minden táján elterjedtek voltak, nem volt ezzel gond. Manapság a legfőbb és talán legjobban jövedelmező cserekereskedelem ebből fakad: Ninhelen kikötővárosában nem csak elfek laknak, sőt! A kereskedők többsége csupán idáig merészkedik el, fémet hozva és értékes tárgyakat, javakat szállítva az emberek világába. Az elfek egyébként más módszerekkel is próbálkoztak és próbálkoznak ma is. Nem ritka a csont- vagy az obszidiánhegyű vessző sem - bár ez utóbbiból igen kevés létezik.
Az elfek számára a társadalom másodlagos. Eine szeretete azt váltja ki belőlük, hogy a személy mindig felolvad a közösségben, de ez itt nem a társadalmat, hanem a természetet jelenti. Mégis szükség van valamiféle rendre az együttéléshez. Az elfek társadalmát a legkönnyebben úgy lehet leírni, ha az emberekéhez hasonlítjuk. Elandar ugyanolyan ország, mint bármelyik ember alkotta birodalom, azonban az első lényeges különbség, hogy nincs uralkodója. Az országban minden elf lényegében egyenlő, mindenki ugyanazokkal a jogokkal rendelkezik. Létezik egy tanács, a Ch'yémir, amely országos kérdésekben dönt, azonban ez a tanács nem ülésezik állandóan. Tulajdonképpen a tanács tagja minden hedress, azaz 'beszélő', de talán fordításként jobban illene erre a szóra a 'herceg' kifejezés. A hedress-ek kizárólag az országot érintő ügyekben döntenek, a tanácsot mindig a fővárosban tartják. Minden ginn rendelkezik egy ginnereth-szel, aki a családot képviseli, igazgatja.
A harc az elfek számára nem öröm, hanem vigasztalan állapot. Minden elf jól bánik az íjjal, de a többségük sosem használja egyébre, mint vadászatra. Hogy mégis szólnak legendák karcsú, elf vésetekkel díszített, kincset érő kardokról és tőrökről, azért lehet, mert akadnak köztük néhányan, akik mégis arra szentelik hosszú életüket, hogy óvják az országot. Őket gyűjtőnéven hythes-nek hívják, ami lefordítva 'harcost' jelent.
Az átlagos elf előtt sem ismeretlen a tian, azonban az elfek között is akadnak megvilágosodottak. Ők a dyenneth-ek, vagy ahogyan mi neveznénk, az elfek varázslói. Mágiájukkal hihetetlen csodákra képesek, bár természetükből adódóan varázslataik inkább adnak, mint elvesznek, és soha nem ölnek. A dyenneth-ek nem hatalomra vágyó mágusok, sokkal inkább megvilágosodott bölcsek. Ők együtt lélegeznek a természettel, számukra a tian olyan, mint nekünk a víz, ami megiszunk. Az teljesen mellékes számukra, hogy akaratuk szerint képesek meghajlítani: a varázslás számukra melléktermék, nem cél. Az elfek tudása egyébiránt egyetlen csomópontban van fókuszálva, ez a Fírqueril, avagy a Tudás Tornyai nevet viseli. Nem helyes a 'torony' szó a fordításban, hiszen ez sem kőből eszkábált épület, hanem a legendák szerint rengeteg ősöreg fa összegörnyedt csomója, amelyeknek "helységei" a szabadon hagyott nyílások.