Dráma

Szerelemben, háborúban mindent szabad.
Mindent ami ezzel a kettővel kapcsolatos.

Moderátor: Adél

LouisdelaCruise
Gömböc
Gömböc
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2007.04.12. 18:54
Tartózkodási hely: Balassagyarmat
Kapcsolat:

Vers

HozzászólásSzerző: LouisdelaCruise » 2007.05.19. 15:45

XV. ének

Szikrázó napsütés, a nap ökölként üt mellbe,
Kikötött hajó, finoman himbálódzik, ütemét verve.
Kapitány, ősz hajú, kék szempár, figyel keresve utat,
Fogja kezét leányának, szívében melegség, bódulat.

Büszke apa szerető szív, lelke emelkedik egekbe,
Hoz megnyugvást útja ismeretlenből, hazába lábát vetve.
Oldalán sarj, szép, okos, szerető és igazságos,
Távoli messzeségből, ki rossz ellen harcos, jóságos.

Újkori város, tenger mossa sziklás partját,
Hol úr, s szolga, akad kalóz és jó kalmár.
Ki jómód, s jó lélek, s léte tisztes szolga,
Nem lát hont, e vidéken, ördög csaló helytartója.

Történik varázslat, kishölgy, farkas derék oldalán,
Pillant szempárt, szíve dobban, szó nyílik ajkán.
Ki, e ifjú? Szeme mosolyog, s szíve ismerős,
Lénye megigéz, puszta léte, hőn lenyűgöz.

Vad szív megnyugvást remél, lobban lángra,
Élte eddig, csak a háborút, s a gonoszt látta.
Mily érzés, perzselő tűz, mit szít üde lehelete,
Gyúl lángra, kegyét keresve, s lénye érette.

Boldog apa, mit lát, bimbózó szerelmet,
Jószívű kalmárt, fiatal szívet, szeretetet.
Anyafarkas, kapitány oldalán, város utcái,
Útjuk visz megannyi szeg-zugba, lakóit ismerni.

Békés lak, mi otthon, s kikötő, mily káprázat,
Teraszról átlátni várost, utcáit, tengerpart.
Harapva kövér levegőt, mitől bódul lélek,
Tüdőt frissítő, mely betegségre méreg.

Van egy csoda városban, egy kút, mi igazmondó,
Kérdésre, ha rossz felelet, vize sötét, háborgó.
Igazság, mely fegyver, őszinte hazugtalan szó,
Táplál forrást, fakaszt könnyet, e világi jó.

Farkasvér szelídül, jámbor eb lesz belőle,
Ő is talál szerelmet, kóbor szerető, szív igézve.
Szerelmük gyümölcse, fogant kis méhébe,
Gyönyört kapott, miben eddig sose volt része.

Történet, mitől város kútja igaz szóló,
Régmúlt idő, talány, késő esti harangszó.
Réges-rég, dobbant két szív, egymást szeretve,
Bódult fiatal szerelmet, őszintén keresve.

Két család, kiknek egy fia, s egy lánya,
Szerelembe estek, s testük egymás hárfája.
Fínom ujjaik cirógattak zenét egymáson,
Andalító muzsikát, teleholdas éjszakákon.

Mily csodálatos zene szól, testük húrján,
Vad tánc érzelmek, eme tenger, partján.
Az ifjú, szerető szíve, lángja marcangolja,
Éjben naponta eljártak, testük fürdetni a habokba.

Telihold vízen csillog, északi fény dereng,
Mit idő el nem feled, történt egyszer rettenet.
Esti kalandjuk, vitt kíváncsin, közeli zátonyra,
Mit elbeszélnek halászok, egy sellőt, alkonyra.

Haltestű leány, szirén, ki ifjút megérint,
Szemére homályt, szájára csókot hint.
Beteggé tesz szerelmes szívet, szeretőt,
Tenger tajtékzó habjai, mind elnyelik őt.

Leány, szíve szakad, szerelme töretlen,
Nem érti, e démoni szavakat, őt mi enyészve.
Kút fölött áll zokogva, könnyei hullnak vizébe,
Kérdésre nincs válasz, hát életét adja tükrének.

Teste soha nem kerül elő, kút vize ragyog,
Ha éjben tiszta égen, újhold sarlóíve kanyarog.
Mikor hazug szó hagyja el ajkad tükre fölött,
Arca megjelenik, víz zavaros lesz, kisördög.

Tengerparti hegyoldal, mit déli lankák öveznek,
Termőföld méhe életet ad, kacsos növénynek.
Természet, mit ad fürtös, édes gyümölcsbogyó,
Kereskedőnek bódító, forrt nedvet hozó.

Szerelemben telik idő, nem sok, s frigyre lép,
Ifjú kalmár, s kishölgy kék szemű, ünnepli násznép.
Ez alatt, erdő mélyén madárfütty, fakopács szól,
Farkas nyüszítve vajúd, s kölyköt világra hoz.

Bolyongó lélek, halott szellem, új életet várva,
Kút lelke, sötét víz, rátalál a kiskutyára.
Mint parazita, bújik új testbe, remegő fájdalom,
Új varázslat, új lét születik, másnap hajnalon.

Szökött, bolyongó kis eb, utat keres sírva,
Megtalálja őt, egy koros ember, szép nap.
Megannyi lelket, jót s rosszat, hazug árnyat,
Szabadít fel testet, örömöt adva világnak.

Kút vize, mi szárad, s ad örök valóságnak,
Rabul ejtett lelkeket, ezernyi hazának.
Démon száll zátony felett, örvény kavarog,
Kút mélyén csont hever, s tenger fekete vizén halott.

20060621

Louis De La Cruise

Minden jog fenntartva!
LouisdelaCruise
Gömböc
Gömböc
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2007.04.12. 18:54
Tartózkodási hely: Balassagyarmat
Kapcsolat:

Vers

HozzászólásSzerző: LouisdelaCruise » 2007.05.19. 15:45

XVI. ének

Kis szellő fuvallat, tenger felett sötétedik ég alja,
Távolban villámok, kezdődő viharnak halk szava.
Kondul harang város felett, vészt jelez hangja,
Szellő szélbe, orkánba csap át, szívet szaggatja.

Tépi házat, forgácsol fát, töri derékba azt,
Tenger habjainak, nincs ki, állja útját, halaszt.
Öl, s becstelenít, tipor sárba jót, rosszat,
Tesz semmivé mindent, hoz tömérdek holtat.

Lázálom, zihálva látok rossz jövőt,
Ki vagyok? Ki testét látom, tán ördög?
Réges-rég kóborló, fáradt öreg szellem,
Ki megpihenne már, s fürdene örömben.

Élet, mi szép látomás, születés, s elmúlás,
Örökké tartó újult, megannyi körforgás.
Midőn pillangó, élet magvát hullat,
S csúf hernyóból lész, majd kel ki, újra meg újra.

Hoz hűs szellő, tavasz zamatos gyümölcse,
Megannyi virágpompa, s harmatos fű, zöldje.
Illat, mi cirógat, nyugtatja léted,
Mezőn ezernyi virág, borítja rétet.

Számolatlan méh, mi dolgos serény szolga,
Járja határ virágát, s gyarapszik otthona.
Illatálom, növény, termő pici méhe,
Hoz gyümölcsöt, mézédes bódító levével.

Kérész, kinek élete hosszú percekben mért,
Szerelme határtalan, örök együttlét.
Beteljesül, s létet ad megannyi utódnak,
Majd bevégzi, midőn másnap felkél a nap.

Távolodó vitorla, hajó visz kapitányt,
Szíve hét tengeré, hajtja forróláz.
Boldog tekintete, s igéző fakókék szeme,
Mit őrzöl emlékedben, csókja, utolsó lehelete.

Zátony, mi hajótemető, sötét sír embernek,
Tajtékzó víz, zabolátlan ló, sok szabad léleknek.
Hullámok közt szellemek, rozsdás ketrecbe zárva,
Álmodnak tengeri vihart, szabadulást várva.

Égi pöröly, mi lecsap, s szabadít rabot,
Sok százan várták, e áhított pillanatot.
Kalóz, jó kalmár, s izzadt gályarab,
Lelküket égre emeli, e sötétlő tengeri hab.

Kis eb, te igaz jószág, halott szerelmem lelke,
Nézd messzi eget, s láss csodát merengve.
Mesélek történetet, mi rég volt az,
Lángvörös hajú táltost, ki várt tavaszt.

Történt egykor, ő bátor, s hős amazon, őserő,
Ki mézédes szavakkal, kígyóként ölelő.
Mi igaz erény, s gazdagság, veszített mindent,
Visszatért igaztalan szívvel, s téves tört hittel.

Balgaság, midőn hisz el megannyi tévedést,
Így az élet számára, nem hoz megbékélést.
Út porát nyeli, s az óta is füstös, szürke ege,
Nem nő neki szivárvány, hisz nem hull eső cseppje.

Nem lát virágot, s illatát nem érzi ő,
Élete süllyed mélybe, mint vízbe dobott kő.
Két kavics, szerencse kovácsa, mit kaptam rég,
S múzsa csókja, mi suttog fülembe, írj, írj még!

Kedvesem, szerelmem, mint alélt virág,
Hűs éltető nedvet, édes mézet kíván!
Dongják körbe méhek, s porozzák serényen,
Virágból gyümölcs, s abból majd mag lészen.

Mag, mi kikel, csírázik, s gyöket ereszt,
Új, meg új hajtás, s történet is új lesz.
Régi időkbe, századokba, hol szolga, s úr,
Hol családok közt, szerelmi viszály dúl.

Történt nemrég, pár emberöltő messzeségben,
Táborozó mutatványosok, kik világot járják régen.
Javasasszony, s mi varázslat, boszorkány ő,
Hoz rád jót, vagy tesz rontást, s mond jövőt.

Egyszer, kis város főterén, bűvös mágikus szavak,
Tűznyelő, erőművész, s egy cigány medvét táncoltat.
Egy sátorban homály, s üveggömb felett,
Jós, tenyérből mond, jövő életet.

Nemesi ifjak, kiket jó vörösbor bódít,
Mulatozó kedvük, őket, piactérre tántrít.
Tévednek javasasszony, igéző homályába,
Hol hallják jövőjük, jobbjuktól, nemsokára.

Szőke ifjú, kék szem, majdan szellemed hajós lesz,
Fiatalságod idegenben, félvér magot nemz.
Járod tengert, óceánt, sírod lesz hulláma,
De egy nap szabadít majd, tajtékzó bősz árja.

Fekete ifjú, hamis szemű, igaz szíved,
Gyarló háború, igazságtalan, mi ontja véred.
Te mókás legény, szerető szív, ki köztük legifjabb,
Számodra barnaszemű, hamvas cigánylány hoz tavaszt.

20060704

Louis De La Cruise

Minden jog fenntartva!
LouisdelaCruise
Gömböc
Gömböc
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2007.04.12. 18:54
Tartózkodási hely: Balassagyarmat
Kapcsolat:

Vers

HozzászólásSzerző: LouisdelaCruise » 2007.05.19. 15:46

XVII. ének

Telihold ragyog, mezőn tücsök ciripel,
Kakas kukorékol, eljött a szép reggel.
Kialvatlan, fájó fővel, mit jó bor okoz,
Emlékezz előző napra, neked a jövő mit hoz.

Három barát, kutatja jóst, keresi sátrát,
Ki előző nap olvasott tenyeret, s jövőt lát.
Út pora, mi nyelte el, a távoli messzeség,
Már más városban mond jövendőt, s igét.

Lóra pattan három ifjú, szomszéd város főtere,
Medvetánc, s tűznyelő, de javasasszony hűlt helye.
Hova térnek szomjuk oltani, útszéli fogadó,
Homályos sarokban varázsgömb, igazmondó.

„Mit hallottunk, rút hárpia, rossz jövőt jósoltál!
Nem! Fiaim, azt tenyeretek mondta, mi igazat lát.”
Bősz fekete ifjú, gömböt töri ezer darabra,
Fény villan, füst száll, s boszorkánynak hamva.

Mordul mennybolt, dörgő hangját hallatja,
Imént még napsütés, de már fekete az ég alja.
Iszonyú vihar, isten nyila, villám csap,
Eső zuhataga, mi város utcáit mossa.

Ég hangja midőn elszáll, fojtó napsütés,
Jós, mit lát jövendőt, beteljesülés.
Tárul kocsma ajtaja, s ki belép rajta,
Háborúba toborzó katona, marcona fajta.

„Italt mindenkinek, kibe mennyi belefér,
Kontóm állja barátaim, az úr kegyeiért!”
Midőn részegül a társaság, s fogható csalfa szóval,
Passzust, mi kötelmed, írod kézjegyed, lúdtollal.

Két ifjú barát, szőke kék, s fekete, hamis szemű,
Másnap hol ébred, köröttük tenger, meseszerű.
Távolodó part, mi haza, s messze ismeretlen,
Gonosz háborúba visz hajó, nyugatra kegyetlen.

Barátok közt harmadik, fiatal, szerető szív,
Pillant homályban sejtelmes szempárt, mi hív.
Fiatal leány, varázslat, mi mágikus tekintet,
Két szív muzsikája, lobbant forró szerelmet.

Mily forró tűz, csók, suttogó üde lehelete,
Égető tapintás, simogató törékeny kis keze.
Harmat, mi meghatón két szeméből csordul,
Két szív bilincse, s lánca, ejt egymást foglyul.

Leány tarisznyája, mit rejt, erdei gyümölcsöt, vackort,
Mi mézédes csemege, örvösnek, ki főtéren táncolt.
Jó apja mutatványos, ki pénzért medvét visz táncba,
Nem gazdag, de jó lelkű, az ég őt megáldja.

Új nap, új találkozás, telnek napok, hetek,
Szerelem tüze, vágyakozás szikrázó kék ege.
Első érintés, mi szűz testet kéjesen símogat,
Két test egybeforr, s vár hosszú, forró nyarat.

Hűs erdei tisztás, tavacska kéklő vizében,
Szerelmespár fürdik mezítelen, nyár forró hevében.
Ajkuk egymást dicséri, s köröttük ragyog a világ,
Nékik nő, s virít, réten ezernyi színes virág.

Két szív, s test, mi nap-nap után egybeforr,
Ajkak csókja, bódító must, forró torkodon.
Ölelés, test s lélek, mi egyé válik hulláma,
Életre derűt fakasztó, szeretet hajtása.

Lüktető élet, magva költözik éhes méhébe,
Hoz sarjat hímpora, tündér kis testében.
Hamvas fehér bőr, pír, mi arcot édesít,
Két szép barna szem, mint igazgyöngy ékesít.

Hűvös ősz, mi követi forró szép nyarat,
Sok ezer szín, mit erdő, s természet ad.
Vágy, mi, nem lankad, dédelget tested életet,
Hamiskás mosoly arcodon, cirógató két kezed.

Tűz, mi ég benned, élet forgó színpadán,
Őszt hideg tél követ, puha hó, pamlagán.
Kis kunyhóban, pattogó tűz ontja melegét,
Öleled, s óvod, szíved szerető kis hölgyét.

Tavaszi kikelet, mi olvaszt havat, jeget,
Hoz újból zöldellő bokrot, s virágzó réteket.
Hol késő tavaszi, illatozó virágpompa,
Bódulsz, s részegülsz, friss levegőt harapva.

Teliholdas éjszaka, s mit hajnal hoz,
Szerető szerelmed, kis életet, e világra hoz.
Teste életet ad életnek, s szeme boldogság,
Lázban égő lelke, őszinte megnyugvás.

Kisleány, ki szerelem pici ártatlan virága,
Jólelkű lény, mosolyog, szeretet átjárja.
Mi történik ezután, baljós előjel,
Ifjú szülei, e lelket, tagadják tőlük, el.

Út, mit választol, gazdagság, jómód,
Vagy maradsz édesen szerető, szegény kóbor.
Mit élet hoz neked boldogság, ha szerény is lakod,
Sose csalj, s hazudj, mert magadat is becsapod.

20060717

Louis De La Cruise

Minden jog fenntartva!
LouisdelaCruise
Gömböc
Gömböc
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2007.04.12. 18:54
Tartózkodási hely: Balassagyarmat
Kapcsolat:

Vers

HozzászólásSzerző: LouisdelaCruise » 2007.05.19. 15:47

XVIII. ének

Szerelem, s mi élet nem csal, tűröd igaz sorsod,
Boldog párod, kit szeretsz, szerény kis családod.
Mint jutalmat, egy-egy nap az idő megad,
Így éled életed, míg az el nem apad.

Holdévek szöknek, múló pillanat, idő,
Kisleány cseperedik, lassan nővé válik ő.
Kit igaz, szerény élet tanít, múltat feledve,
Igaz szív, jó lélek, csalatlan hős lénye.

Jó apa nemesi vér, kegytelen, ki tagadva,
Ősei igaztalan szívét, tűz viszi halálba.
Porrá lész kastély, s nemesi birtok, vagyon,
Nem hordja föld, e nevet tovább, elhaló fájdalom.

Közeli város, tenger símogatja kikötője partját,
Lakja nemes, ki hajós, kereskedő, jó kalmár.
Fiúgyermek, dolgos kéz, kit becsben tart,
Tiszta vér, szerelemben nemzett ősi sarj.

Midőn mutatványosok, hosszú idő után újra,
Visszatérnek e városba, minek főterén kútja.
Tiszta vize szomjat olt, éltet hűsével,
Szelíd, szerető, bársonyos ölelésével.

Öreg cigány, medvetánc újra, leánya s párja,
Oldalán szerető szív, szép nő, ki őnéki unokája.
Ki megpillant óvatlanul, ifjú szép szempárt,
Rabul ejtő tekintet, szerelemben égő fáklyát.

Naplemente, mi bíborba öltöztet fehér kősziklát,
Tenger habjai, tajték rángatja szellemek láncát.
Zátony fölé köd borul, suttogó halottak,
Úrnőjük démon, haltestű varázslat.

Két fiatal, parázsló testük szikrát szór,
Lopva találkoznak, szívük egyért, értük szól.
Őszinte szerelmük, mint énekszó fülnek,
Sóhajuk, elcsukló lehelet, e szép partvidéknek.

Napra-nap, s teliholdas éj, tenger vizén,
Bolyongva arcot lop, démoni úrnő, ki szirén.
Csalna szerelmet, s mit majd idő hoz,
Megcsalat hű leányt, s fiút eloroz.

Szerelemben telik idő, csók íz szájára,
Teste bőre, mint moha, finom tapintása.
Kéjes sóhaj, mi halkan torkát hagyja el,
Édes méz íz, mit ajka reá lehel.

Két test izzik, s heve tűzre lobbant eget,
Forró nyár, parázs, esti tenger szele.
Hullámzó habok, mi öleli őket szorosan át,
Andalító muzsika, mit testük húrja játsz.

Halászok, mi csodáról beszélnek tengeren,
Haltestű leány, igéző szem, zátony vizében.
Szikrázó holdtölte, s kíváncsi szerelmespár,
Csónakázni mennek szirtekhez, ki e szép leány?

Közelből hárfa hangja szól, fodroz csillanó hullámot,
Csónak, vízen lágyan ring, szerelem csókkal csiklandoz.
Ifjú fülébe suttog dallamot, s igéz őt szédülésig,
Érint hullámok közt arcát, kéjes beteljesülésig.

Múló pillanat, s kis szerelme álomba szenderül,
Míg őt, kék hullámok elnyelik reménytelenül.
Démoni teremtés, ki szerelmet lop, s már övé e lét,
Kacag s életre kel, majd lesz újra boszorkányvér!

Kora hajnali ébredés, leány szerelmes szeméből álom hull,
Keresve szerelmét, kit nem talál, szíve elárvult.
Mily gyötrő pillanat, zuhan álmatlan létbe, ő,
Kutatja kedvesét, szólítja, választ remélőn.

Főtéren köves kút peremén, kérdésre kérdés, miért?
Miért e csábítás, s hol van szerelme, ki szíve kié?
Sok kérdés, s hanyatló holdvilág, mi választ ad,
Ifjú szíve másé, míg kút vize el nem apad.

Nem érti, e gondolat mit sugall, midőn kél a nap,
Könnye kút vizét áztat, lelke sodródik, hamvad.
S egy óvatlan pillanat, árnyék borul szívére,
Életét adja, vesztve, sötétlő haragos vizének

Gyűrűbe zárt lélek, könnycsepp, mi mázsás teher,
Két szív iszonyú gyötrelme, e habot, sosem hagy el.
Égi háború, mi láncot törhet, s szabadít lelket,
Hozva világra újra szerelmet, s kék tengert.

Kikötőben magányos ladik, deszkáján hervadt rózsa,
Kút peremén fehér kendő, lelkek sötét kalóza.
E történet, mi szomorú, de okít sok-sok jóra,
Szerelmed szeresd, s ne légy életek megrontója.

Már nincs medvetánc, nincs ki táncba vigye,
Nincs leánya, s párja, csak halottak lehelete.
Kis város főtere, s kút, mi igazmondó,
Ne légy gonosz, hazug, csaló s áruló!

Tél tüze, mi perzsel, őrült természet,
Olvaszt havat, jeget, iszonyú kínt érzek.
Táj, mi borul lángba, fojtó füstje, szaga,
Föld indul, béke száll, halottak hava.

20060814

Louis De La Cruise

Minden jog fenntartva!
LouisdelaCruise
Gömböc
Gömböc
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2007.04.12. 18:54
Tartózkodási hely: Balassagyarmat
Kapcsolat:

Vers

HozzászólásSzerző: LouisdelaCruise » 2007.05.19. 15:47

XIX. ének

Távolban nyugatról, rongyos vitorla sziluettje,
Rajza sötét habokon, kalózok harcban edzve.
Félszemű kapitány, harcos, bátor, ki egykoron hős,
Fiatalon daliás fekete, ma már ritkuló hajú, ősz.

Szíve igaz, s tér vissza hosszú idő után,
Szelleme jó lélek, új életet, testet kíván.
Haragja, s koporsó, mi rejt porladó csontot,
Fehér por, fojtó füst, ad hajó új otthont.

Szellemharcosok, csaló élet, hoz végtelen halált,
Labirintus bezárt ajtókkal, hol csak egy nyitottat talál.
Fiúgyermek, törékeny sok kis test, s kisleány mosolya,
Gyermek rabszolga, ki úri kéj száradó törékeny virága.

Bezárt lelkek, hamu, s hamvadó pernye száll,
Élet kapun túli varázsa, rejt kínt, s csalódást.
Démoni szirén, ki boszorkány, új létet lopva,
Teste fiatal, szeme jósol, s sátra kapu e világra.

„Gonosz boszorkány, igaz szíved nincs, mosolyod hamis,
Visszatértem idegenből, hol kárhoztam el, s már éltem sincs!
Bolyongtam hét tengeren, s viharban lelket kaptam én,
Mely szabadon örökké él, s így vigyázok másra, e világ peremén.”

„Hoztam ajándékot, s nézd, mit adok teneked,
E kendő, s néki rózsája, ez lesz gonosz végzeted!
Fekete vízen halott, s kút mélyén hófehér csont hever,
E két tiszta lélek, újra kapjon otthont és életet!”

Delelő nap sötétedik, s majd hűs szellő párát hoz,
Harang kondul, halotti csend, esőcsepp mi ostoroz.
Nem tépi szél a fát, s nem harap izzó menybolt,
Furcsa ez a semmi, ég se dörren, halk nesz távolból.

Sátáni lehelet, mi csókol szájon boszorkányt,
S így fullad valótlanságba, est csillaga sziporkáz.
Fagyos mosoly, mi ördög ajkán nyájasan csüng,
S kaput nyit e világnak. „Menjetek lelkek, tágasabb odakünn!”

Távolban hullócsillag, sötét éjszakán izzik,
Kis lak pamlagán, egy lány gyötrődve vajúdik.
Harmatos reggel, ölelő manó, s pirkadat mi csodát hoz,
Kisleány születik égő kínban, az úr hosszan feloldoz.

A világ túlsó felén, hol óceán, s sok tenger,
Hol számolatlan szigetek, ezernyi jó emberrel.
Kiskunyhóban, lágy homok langyos fövenyén,
Fiúgyermek lát világot, fény, s káprázat egén.

Szabadul süket viharban, tomboló ég peremén,
Sok-sok láncra vert lélek, tenger köves fenekén.
Szabadság íze, s alkonyi pír hűvös mosolya,
Költözik jó lélek, e két kis életbe, s otthonba.

Hajnali szél párát hoz, aranyló part homok tengerén,
Gyermek játszadozik, igazgyöngy, hamvas kis tenyerén.
Számára mi játék, értéktelen sok kis kavics,
Szeme izzik, léte lángol, majdan királlyá emelkedik.

„Hideg verejték kúszik arcomon, kínt érzek,
Mesém eddig tartott, egy kicsit pihenek.
Kis kutyám, szép jószág, kísérj utamon,
Pihenni vágyom, vár reánk a szép otthon.”

„Hitvesi ölelés, s csók íze ajkam áztat,
Fázom, fáradt vagyok, meleg tűz a vágyam.”
Puha ágy, mi altat, s jót akar, álmot hint,
Angyal, reppenő szárnyon, fehér pihével megérint.

Mily édes íz, mámoros öröm, szeretet,
Halál csókját érzem, hűs pára, lehelet.
Midőn nap nyugszik, s est leszáll,
Égen fényes csillag, éj homályra vált.

Angyal fínom tapintását érzem, mámorító,
Fülbemászó dallam, hívogató hárfa hangja szól.
Rabszolga gyermekek, vidáman, szabad lélekkel,
Körbeállnak, fogják kezem, s visznek tova el.

Kísérnek, s gyermekzsivaj, mi elhalkul,
Ölelő fehér felhők közül, egy kapu kitárul.
Egy kert, zöldellő rét, színes virágpompa,
Pillangó, tücsök, s éneklő gyümölcsfa.

Fura hely ez, Paradicsom árnyék nélkül,
Majd érzem, kezemben forróság, kéz tüzétől.
Pillantom csillogó szempárt, sír, s könyörög,
„Jóapám, maradj még! Ne hagyj itt megtörnöm!”

„Testem forrólázban ég, sok könnyes tekintet,
Nem értem, mindenki miért sír, s csókja miért éget?
Édes ez a csend, mely símogatja fülemet,
S érzem lelkem száll, mely látja fekvő testemet.”

Álom? Vagy valóság? Mi érinti lágyan ajkam?
Csók? S érzem, arcom üde szellő simogatja.
Látom köröttem szeretteim, érthetetlen valóság,
Vágyaim érintések, mely anyagtalan forróság.

„Fülembe suttogó lehelet, hangot nem hallok,
Érzem indulnom kell, látom a gyászt, s kis sírhantot.
Kezem angyalok fogják, s ajkuk vidám dallamot játsz,
Teliholdas éjben, csillagok körében, szellemük körtáncot jár.”

20060928

Louis De La Cruise

Minden jog fenntartva!
LouisdelaCruise
Gömböc
Gömböc
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2007.04.12. 18:54
Tartózkodási hely: Balassagyarmat
Kapcsolat:

Vers

HozzászólásSzerző: LouisdelaCruise » 2007.05.19. 15:48

XX. ének

Távolból harang szól, lágy nesz riaszt fel,
Ébredek kelő nappal, kakas hangja, szép reggel.
Rossz álom, mit láttam, de tiszta jövőt,
Hullámzó friss mezőt, s illatos kis erdőt.

Kedvesem ölelő karja, s ajka szerelmes íze,
Kellemes búgó hangja, mi dong körös-körbe.
Szeme ragyogása, s szíve sugárzása,
Nyugodt lényem, izzó kis korbácsa.

„Ajkam szava dicsér, s testem heve kíván téged,
Újra meg újra, örökkön-örökké szeretnélek.
Vágyom forró tested, s tiéd lelkem álma,
Gyönyöröm istene, szellemnek ragyogása.”

„Kezed kezemben, s törékeny kis lényed,
Vágyom reád, becézlek, rabul ejt szerelmed.
Suttogok néked varázsigét, bódult szédülésig,
S így forog velünk a világ, gyönyör küszöbéig.”

„Száraz torkom, hűs levet, gyümölcs zamatát kíván,
Mi fürtből fakadó, édes, mérhetetlen gazdagság.
Tested csábít, izzó parazsa meg-megéget,
Szeretlek szerelmem, csodás ölelni téged!”

Két test mámora, gyönyörben mezítelen fürdő,
Gyengéd érintés, halk suttogás, élénk illatfelhő.
Harapva női testet, s ízlelve hevét szédülésig,
S hatolva mélyen, kéjes beteljesülésig.

„Lüktető vér, s ágyékod tomboló tüze,
El nem hamvadó parázs, izzó lehelete.
Sóhaj, mi torkod hagy el, lágyan ütemesen,
Köröttünk fehér felhő, mi testünk takarja el.”

Eredő mag, élet íze, táplál sarjadó hajtást,
Mit tested plántál, óv, s altatva őrzi álmát.
Midőn ébred szendergéséből anya belőled,
Termőre fordul méhed, s annak gyümölcse.

„Kedvesem, nap magasan jár, szemembe szúr,
E fekhely rabul ejt, jár kedvemben, lángra gyújt.
Megyek, frissítem testem hűs patak vizében,
Jöjj velem, s játszadozzunk együtt, kéj tüzében!”

„Kék ég, s napsugár cirógat testünk,
Kis patak, símogató vize ád hűsünk.
Érdekes e hely, korbácsol érzelmet lankadatlan,
Megbúvó szerelmet, gyújt meg pirkadattal.”

„Ismerős e táj, Világ árnyék nélkül! Ezer színnel!
Már láttam valahol, emlékem halovány szeretettel.
Zöld mező, megannyi szín, s levegő illata,
Tüdőm pattanásig, fejem bódult, lelkem otthona.”

„Lágy fuvallat arcom símogatja, s halk dallamot hoz,
Foszlánya zenének, lant hangja, s ének csiklandoz.
E muzsika is ismerős, s múzsám csókja éget.”
Tündérem súgja. „Írj tovább, e történet ne érjen így véget!”

„Mesélj, s mondj jövőt, mi embert lenyűgöz,
Hozz boldogságot szerettre, bűnöst küldj ördöghöz.
Éjt nap követ, míg idő múlik, napra nap,
Élet, életet ad, míg gyertyája el nem hamvad.”

„Édes hitvesem! Jó reggelt, ébredj! Itt vagyok.
Életem új fejezete kezdődik, szellemek és angyalok.
Igaz szívem szeret, s búdnak vígaszt nyújt,
Életednek új színt ad, mi kicsit megfakult.”

„Mesélek történetet, mi talán igaz lehet,
Egyszer majd, ha eljön, s hűn szeret, ő,
Boldogságot, mit kapsz, ez lesz a jövendő!
Áhított gyönyört, s álmot, mi rád vár, szép jövő.”

„Mikor egyszer járod majd, e szép világot,
Sok-sok rétet, mezőt, s érzel ezernyi virágot.
Találsz akkor kedvest, ki számodra nagy kincs,
Kivel majd boldogan élsz, s majd régi emlékid távolról legyint.”

„Felejted élet porát, s füstös szürke egét,
Hoz néked sok boldogság, e utolsó pár év!
Megtudod, mi a lélek, s új élet talánya,
Kit talál, s mily testet, ki ura, s ki királya?”

„Emlékem halovány sugara, mi mező,
Hullámzó fű, tücsökzene, s bárányfelhő.
Virágról-virágra dallamot játszó zümmögő méh,
S ezernyi színes pillangó, mik szárnyuk tárják szét.”

„Legelik napsugár erejét, s virág nektárját,
Mi éltető erőt ád, s végtelen boldogság.
De nincs bogár, tücsök, s reppenő pille,
Felhő sincs, csak napnak szikrázó kék ege!”

„Arcom nem símogatja szellő, csak fény sugara,
Itt sosincs tavasz, csak nap delelő nyara!
Szívem keserű, e világ nem „AZ” énnékem,
Itt soha nem élnék, nem ez az életem!”

„Vár még rám ezernyi teendő, míg lelkem hajt,
Megóvni szerettet, barátot, kergetni sok-sok bajt!
Hozni szépet, jót, olvasztani téli havat,
S csalogatni újra és újra, még több tavaszt!”

20061031

Louis De La Cruise

Minden jog fenntartva!
LouisdelaCruise
Gömböc
Gömböc
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2007.04.12. 18:54
Tartózkodási hely: Balassagyarmat
Kapcsolat:

Vers

HozzászólásSzerző: LouisdelaCruise » 2007.05.19. 15:49

XXI. ének

Gesztenyefa, hűs árnyat adó, égig érő lomb,
Távolból kuvik, emitt gerlepár turbékol.
Fekete halott csontváz, de egy ága zöldben fürdik,
Játszadozó fakopács, hol szerényen megbúvik.

Közeli harangszó, dicsér lelket, s magasztal,
Halk szavú gyász, zokogó nép, búcsúztat.
Halott test megnyugszik, s lepihen örökre,
Majdan csont és por lész, e idő kósza hírnöke.

Fejfán neve ős, ki nemzett, s nevelt sarjat,
E világnak adott nevet, mit elvett bánat.
Hamvadó parázs, s tömjén bódító illata,
Lélek száll, s keres új létet, naplemente bíbora.

Midőn hold kúszik égre, hideg vakító sugara,
Halk leányének szó hallik, e világ alkonya.
Játszadozik, s cikáz, egyszer itt, egyszer ott,
Angyali varázslat, dallam hangja feloldoz.

Sok-sok kereszt, s hant, mi takar testet,
Ébenfa koporsó, mely nem tart rabul lelket.
Kárhozva angyali üdvözlet, e világ peremén,
Ördög se ébred, míg nem talál gonoszt fejlécén.

Hosszú fekete köpönyeg, s fátyol, mi zár ismeretlenbe,
Gyász szívedben, s szemedben örökké, halottad leple.
Halk szavú tündér, arca parázs, dúdol éneket,
Könnyeid torkod folyt, s így mond üzenetet.

„Szép leány, hamvad léted! Engedd szellő érintését!
Tárd ki szíved, s keresd, ki szeret, fogadd ölelését!
Ki szítja lángod, s vet reád nyaláb rőzsét,
S így táplálja tüzed, s véred pezsgését!”

„Eljő majd, ki számodra kedves, s fürdet örömben,
Ki szerelme éget, s perzseli hamvas bőrödet.
Ajka csókol tested, lényedet hőn magasztal,
S tekintete égre emel, örömkönnye majd áztat.”

Messzi-messzi távolból, hol világ másik oldala,
Ifjú nemes, ki érkezik, e föld lesz otthona.
Sok-sok remek, s csoda mi szédíti lényét el,
Okul s izzik léte, mi tudás palléroz őt fel.

Egy borús őszi nap, csípős hideg reggel,
Frissíti lelkét, árnyas sétány, gyalogszerrel.
Ki szemben jő, fekete köpeny testét, s fátyol arcát fed,
Mellette pajkos hű kis szolga, rőtt szőrű kedves eb.

„Bocsásson meg kedves, hogy szólítom ismeretlen,
De, e kis jószág, kavar sok emléket szívemben!
Valahol érzem, egy történet szakadt régen félbe,
S hogy ne így legyen, mesélnék, hogy így érjen véget.”

„E kis jószág, farkasvér, ősi lélek tiszta szellem,
Távoli nyugatról, hol őslakosnak nincs kegyelem.
Szelídült anyafarkas, szemén már csak izzó homály,
Ő lelkét is örökké őrzi, e távoli nagy határ.”

„Hol éltem, messzi-messzi délen, távolban,
E világ másik oldala, hol csak egy, nyár van.
Nincs ezernyi színű tavasz, s tomboló nyár,
Nincs színes ősz, s téli végtelen fehér táj.”

„Ím őszi táj, mely ébreszt alvó angyalt színével
S illatos gyümölcsei, bódító, részegítő levével.
Itt még az ősz is szerelmes, remeg hangom,
Találkozni véled kishölgy, ezt kívánom!”

Midőn szállnak napok, hetek, s holdhónap,
Újra-újra találkára hív, szívet szív, nap mint nap.
Első csók, s hamvas ajkak dícsérő szava,
Suttogó varázs, e meghitt hely pamlaga.

Kis kandalló meleget ád, tűzben parázs roppan,
Égő venyige sercen, rossz álom szétpattan.
„Óh ifjú! Szeretem tested melegét, s szemed izzó sugarát,
Kellemes hangod, csókod ízét, mi lelkem hatja át.”

„Álmaim, mik vágyak, taszítják szendeségem,
Tűz vérem, kíván téged, lelkem szendergése.
Mosolyom rózsabimbó, ölelő karom tövis nélkül,
Nem félek sem angyaltól, sem ördög tüzétől!”

„Kívánok érintést, vad tüzet, lázban égő vágyat,
Gyönyört ajkamra, arcomra vonást, ne érjen bánat!
Szerető párt, kedvest, ki ölel s így vígasztal,
Ki tenyerén hord, s hosszasan magasztal!”

„Lényed forró szele, szítja izzó parazsam,
Gyújt lángra, tébolyult szerelem, szép tavasz!
Felhőtlen boldogság, arcom mosolya, nap tüze,
Varázslat, mit lelkem lát, testemnek alvó szüze.”

„Mit őriz álmom emléke, szemed tiszta ragyogása,
Hangod édes méz íz, bársony símogatása.
Ölelő karjaid, s tested lángja, tavasz s nyár,
Kettőnkért ébredő természet, végtelen határ!”

Kis temető, búcsú, csillogó szempár, könnyes tekintet,
Úri fohász, istennek mondott utolsó rendelet.
Arcra fagyott mosoly, de szívnek tüzes parazsa,
Porladó test kis hantja, égen léleknek udvara.

20061114

Louis De La Cruise

Minden jog fenntartva!
LouisdelaCruise
Gömböc
Gömböc
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2007.04.12. 18:54
Tartózkodási hely: Balassagyarmat
Kapcsolat:

Vers

HozzászólásSzerző: LouisdelaCruise » 2007.05.19. 15:49

XXII. ének

„Szép hajnal, tengerpart, rikoltó sirály csapat,
Kívánom, e hölgyet, forró szerelmét, mi nyugtat.
Csodaszép szeme, csillag, mi éjt aranyoz,
Fekete hajzuhatag, mi lényem csiklandoz.”

„Kívánom ölelését, hallani édes halk szavát,
Mosolyán legeltetni szemem, s látni szép arcát.
Lágy domborulat, mily női test, rejt ruha alatt,
Érezvén érzéki tapintást, mesés varázslat.”

Ajkaim keblét csókol, s igéz kéjes mosolyt,
Karjaim lánca őt bezár, s csalogat sikolyt.
Mézédes ajka íze, s teste émelyítő illata,
Megfeszülve kéjes kín, gyönyörnek sugara.

Angyali teremtés, forró vér, arcnak mosolya,
Felejtett fekete szendergés, halottak alkonya.
Mécses tüze, szeretteid szelleme, emlék már,
Torkod fojtó könnyeid, enyészet, s pusztulás.

„Látni téged nap, mint nap, érezni tested hevét,
Csókolni ajkad, súgni füledbe, magam szerelmét.
Kisleányos mosoly, csíny arcod, kedvességed,
Pajkos becéző hang, feledtet múlt sötétséget.”

E kis hölgy virága kinyílt, s kelyhe tárul szét,
Fogadja magába porzó kis méh, fullánkja édes mérgét.
Mily gyönyör testnek játéka, tüzes szerelem,
Örök időkig tartó, érzéki gyötrelem.

Mi történik ezután, hoz idő csalfa szerelmest?
Leány édesanyja, lát szerelmet e fiatal kedvesben.
Tört magány, s szíve gyúlt hőn szerelemre,
E ifjú iránt, kinek leányáé szerető szíve.

„Izzó mennybolt teremtő, eljő e történet?”
Szívnek nincs parancs, sóvárgó tekintet,
Anya, vágya tiszta, érzése őszinte,
Ifjú, kiben gyúl iránta, viszont szerelme.

„Szeretem e hölgyet is, de nem érinthetem,
Pillantása, lopott csókja, ő lesz a végzetem!”
Vágy, mi testet hevít, s lelket fűt, hőn,
Olvadó tél, s virágzó tavasz után, forró nyár jön.

Nyári szellő, odvas tölgy, kis patak partján,
Két szív egymást érint, természet lágy pázsitján.
Égen bárányfelhők úsznak, s reppenő pacsirta,
Ajkak egymást becézik, s hosszasan csókolnak.

„Nem szabad e szerelem, lelkem béklyóban,
Csaló magam, ifjú hölgyért, szívem megdobban.
Mi életem, magasztalt boldogság mindkettő,
Anya, s leánya, mint elfeledett hercegnők.”

„Tiprom sárba énem, csaló gonosz szerelmem,
Oltom szívem tüzét, s lángom enyésztem.
Mint múltban, két harcos, amazon lélek,
Sötétben csillagként ragyogó, szűzi tört lények.”

„Csókom szomjuk olt, s szeret hűn mindkettőt,
Jó Uram, bocsássd bűnöm, félek ördögtől.
Csend és magány, magasztalt lét, s majd bukás,
Palackba zárt szellem, démoni varázs.”

Vágyálmok őszinte tengere, morajló kék víz,
Vad képzelet, s buja álmod, mi néha becstelenít.
Mocskos fertő, mi tiszta létet húz iszapba,
S így lassan eljő, ördögnek derült napja.

Arcod elöntő pír, szerelmid ragyogása,
Igaztalan szavaid, hazug lelkednek árulása.
Vagyonod-léted, ékszered-szemed ragyogása,
Buja képzeleted, tested mágikus varázsa.

S míg égi vándor, visszatér hazádba fáradtan,
Kéjes éhed, e két női test csillapít, fáradhatatlan.
Gyönyör, s varázs, arcodra mosolyt csalogatva,
Látod, új és új világ jő, de vársz egy új tavaszra!

„Mit vetettem papírra múlt, s talán jövő,
Hírnöke életnek, halálnak, sok-sok emberöltő.
Szerelem, gyalázat, háború, vér, s iszony,
Hazug szív, varázslat, s csaló fekete démon.”

Író, ki párja e hölgy, őszinte, igaz szerelme,
Vágyai, mint sivatag végtelen homokszeme.
Tébolyult költő, e világi zavart elme,
S idő, mi parány, de ő, tömérdek lelke!

Istennek udvara, ékes kert, lények kis hada,
Szabad jó lelkek menedéke, s létek otthona.
Tündér fagyott birodalma, gonosz hamis lét,
Örökké keserű mosoly, jégbezárt dermedtség.

Ördög tüze pokol, mi enyészt minden rosszat,
Örökkön-örökké, mert ebből, igaz sok van.
De tisztes, Sátán, kinek úri becsülete,
Angyalt sose bánt, hisz nincs reá szüksége!

Mindig lesz Jó, de lesz nagyon sok Rossz is
Mi örökké győz őt, s idők végezetéig háborúzik.
De Jó, mindig elnyeri méltó jutalmát, Rossz felett,
Így halad a világ, egyszer lent, egyszer fent!

20061122

Louis De La Cruise

Minden jog fenntartva!
LouisdelaCruise
Gömböc
Gömböc
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2007.04.12. 18:54
Tartózkodási hely: Balassagyarmat
Kapcsolat:

Vers

HozzászólásSzerző: LouisdelaCruise » 2007.05.19. 15:51

Utószó

Szerénységem, s lényem meghasadt ege,
Szór villámot, mennykő kénköves lehelete.
Elapadt derű, s csak hamis mosoly, arcom éle,
Víg kedélyem rég elszállt, gyötrő múlt, halk zenéje.

Iszonyat, s undor, mi vesz körös-körbe,
Árnyék, mi szép világot örökké zár ködbe.
Apró érintések, világ hálója csikland kezem,
Azért érzek embert közel, kik vannak velem.

Múltbéli hősök,”történelem”, varázsszó?
Tört Én, elem, ha vagyok, ki vagyok?
„Nap, mint tűz, s Hold, mi hideg folt,
Vagyok, kinek egykoron két énje volt!”

Lázadó, s hős szerelmes, hasadt szív,
Én nélküli, tátongó üres, fagyott űr.
Harangszó, kegyelet, s márványba rótt írás,
Élt tól-ig, hű szerető, kit szólított, Kaszás.

20061124

Louis De La Cruise

Minden jog fenntartva!

Vissza: “Szerelem - Háború”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég