Oldal: 6 / 7

Elküldve: 2008.07.07. 20:02
Szerző: Airam
G. Apollinaire: Búcsú

Letéptem ezt a hanga szálat,

már tudhatod, az ősz halott.

E Földön többé sose látlak,

óh, idő szaga, hanga szálak.

S várlak téged, tudhatod. ...


Elküldve: 2008.10.15. 19:33
Szerző: vén banya
Shakespeare Szonettjei -149-

Azt mondod, kegyetlen, hogy nem szeretlek?
Hisz magam ellen pártodat fogom!
Nem terád gondolok, míg önfeledten
vagyok, kedvedért, saját zsarnokom?
Gyűlölőidet nem együtt gunyoljuk?
S akit megvetsz, barátom lehet-e?
S ha haragszol rám, nem állok-e bosszút
magamon úgy, hogy jajdulok bele?
Milyen érdemem becsülöm, amely
ne volna, bármire, büszke rabod?
Hibád is imádattal tölti el
lelkem, hogy szemmel kormányozhatod!
De csak gyűlölj, ismerlek: aki lát,
olyat szeretsz, s én vak vagyok reád.

Elküldve: 2008.12.14. 18:40
Szerző: Lancet
Porlepte úton
Csillaglepte úton
Járok egyedül, nélküled.
Hiányzol.
Hiányzol az életemből.
Minden lépésemből.
Veled más lenne …
Próbáljuk meg egyszer! Ne?
Megajándékozhatnánk
Egymást
Egymással.
De addig mi marad?
A vágyakozás súlyától,
Csukódik le a szemem este,
Rejtőzöm a hidegség alatt,
S hozzám bújik a Semmi teste.

/ Robesque

Elküldve: 2009.01.08. 06:18
Szerző: Adél
Szabó Éva

Indulás előtt



Csomagoljunk
legyünk útra készen
mielőtt minden
eltörik egészen
hisz oly kevés
mit vinni kell
egy „megérte”
egy „hinni kell”
egy szerelemtől
fényes pillanat
a sárba süppedt
kő alatt
a sötétben
egy résnyi fény
élétől
megsebzett remény
mert valami
végérvényes rend kell
ha nagy útra
készül már az ember
tudván
hogy akkor sem néz
hátra
ha nevét valaki
még egyszer elkiáltja

Elküldve: 2009.01.08. 06:57
Szerző: Adél
Kepes Júlia

Egymásba fáztunk

Magadévá kócoltál, én összegömbölyödöm
Beléd dorombolom magam,
én leszek a felhõ a körmödön,
sorsboltunk ajtaját dörömbölöm.

Egymásba fáztunk az éjjel,
én érintésed leszek,
pillantásodban lubickol kéjjel
a birtokos személlyel,

Az m, mert enyém vagy,
álmommá fagytál (fogytál),
de én csak citromlé vagy
cukor, limonádédba hagyj

Oldódni! Mint két párhuzamos,
a végtelenben hittem, hogy találkozunk,
de nem vártunk. Tejhabos
kávé és marcipánszív lettem, szamos

Pedig utáltam. Nahát!
Megváltoztattál!
Nem adom neked önállóságom szavát,
Csak hozzád csiszolódom, mint achát

A foglalathoz. Jajajaj, a mondatok
Szétesnek, csak te jársz fejemben,
De nehogy elbízd magad, te tök (te tok),
Csak félig vallom be, félig hallgatok

Elküldve: 2009.01.08. 07:01
Szerző: Adél
Kepes Júlia

Szó-nett

Az vagy nekem, mint hajónak a tenger,
Máknak a guba, kalácsnak, hogy mézes,
az vagy nekem, mint Szundinak a szender-
gés, mint az égszínnek, hogy világoskékes.
Az vagy nekem, mint angyalnak a szárnya,
szárnyaid helyét, lám, õrzi is a hátad.
Az vagy nekem, mint Gogolnak kabátja,
s Pumuklinak az, hogy eltûnhet, ha fáradt.
Az vagy nekem, mint szonettnek a Shakespeare,
múltunknak az emlék, üveggömbbe zárva,
Az vagy nekem, mint levélnek a kézír’,
órának az éjfél, paplannak a párna.
Emlékszem, vagy rémlik, felhõn kuporogtunk,
Mikor ezer éve még egy testben dobogtunk…

Elküldve: 2009.01.08. 07:06
Szerző: Lancet
lelkemben megbicsaklott valami,
szeretném hangosan ordítani,
hogy nem, nem, nem és nem,
de mégsem cserélnék senkivel.

világgá ordítanám, de nem merem,
és hiába olvasom száz helyen,
hogy te és én, vagy én, meg te,
ha azt mondod, nincs ennek értelme.

lelkemben megbicsaklott valami,
szeretném világgá ordítani,
hogy jó volt fenn és rossz itt lenn,
de én mégsem cserélnék senkivel

/ Ruder Jana: ... értelmetlenül

Elküldve: 2009.01.09. 06:59
Szerző: Adél
Pinczési Judit

Szerelmem gyere



Szerelmem figyelj most elmondom én
láng volt az élet és lomb a remény
mikor is volt? ez régen volt
hol várt a Nap? Kezemben volt

Hogy született fényem? szemedben élt
Kié volt arcom? tükörben is tiéd
a némaságom? hangoddal beszélt
mért szeretett álmom? melletted élt

Mint hajóúton az ár-apály
ringott és forgott a kéz a száj
s mikor megnyílt a tömör halál
hullámokon sodort tovább

Szerelmem gyere ez a nap az enyém
emlékezem: nem úgy gondoltam én
Ő doktor úr! Ki lehetne más!
és milyen lakás? ez villa-lakás!

Hol a bejárat? a medencére néz
a felfűzött álmod szelencében ék
a hitvesi ágyad? külön teremben rég
a csókod, a vágyad? csak emlékedben ég

Mint hajóúton az ár-apály
ringott és forgott a kéz a száj
s mikor megnyílt a tömör halál
hullámokon sodort tovább

Szerelmem figyelj mert elmondom én
láng volt az élet és lomb a remény
mennyi maradt? ennyi maradt
a föld fölött
s az ég alatt

Elküldve: 2009.01.09. 07:06
Szerző: Adél
Kiss Judit Ágnes:


eleinte


mert eleinte tart a jelenlét,
míg az üres tér alakot őriz,
amíg a csend egy hang negatívja,
üres papír, amire írva
valami szép volt, de kiradírozták
a ceruzát a percek, a tintát az órák,
addig a hiány egyfajta jelenlét,
még nem feledés, és csak félig emlék.

aztán a csönd csak csönd marad.
hogy évek vagy egy pillanat
koptatják mattá azt a fényt,
mit rávetít a jelenlét
az üres térre, csöndre, hangra.?
így maradsz megint magadra,
s nem tudhatod, hogy a hiány,
vagy a hiány hiánya fáj.

Elküldve: 2009.01.09. 07:09
Szerző: Adél
Weöres Sándor

Rongyszőnyeg
/részlet/

///
24

Álmodtad hogy nincs testem, se lelkem,
csak te magad gondoltál ki engem,
kép vagyok csak és tiéd örökre,
magad varrtál fehér függönyödre.

Jó lenne a sorsot félrevetni,
álmod pelyhén újra megszületni.
Ha álmodban újra-élni tudnék,
kicsit sírnék
hogy csicsígass,
kicsit rínék
hogy babusgass,
aztán csöndben megint elaludnék.

Elküldve: 2009.01.12. 08:46
Szerző: vén banya
Könnyek vizében fürdöm

Könnyek vizében fürdöm szakadatlan,
sóhajom egyre rést hasít a légben,
s kivált az fáj, megsúgni se merészlem,
hogy miattad vagyok ily állapotban;

mert látva, hol vagyok, s mennyit haladtam
a szűk ösvényen, míg nyomodba léptem,
ha visszafordulok megfutni készen,
alélok, fölmérvén, mit hátrahagytam;

ha a meredek csúcs felé igyekszem,
lépten-nyomon siralmas példaképek
intenek, kik lezuhantak korábban.

Ráadásul végleg kihunyt szivemben
a remény lángja, mellyel feledésed
világtalan vidékeit bejártam.
(Garcilaso De La Vega)

Elküldve: 2009.01.14. 08:28
Szerző: Adél
SUMONYI ZOLTÁN
A hét napjai

Ha kedd, ha péntek, mindegy, úgyse látlak,
S mindegy, ha délelőtt csütörtökön; –
Mint hétfő, szerda, szombat – vízözön
Előtti korszakunkban – s a vasárnap!
Egyformán hosszú már a kedd, a péntek,
Csütörtök, – délelőtt vagy délután.
Hosszú? Nem is. Csak van. Örök hétvégék
Követik egymást, mert nap nap után
Nem látlak, nem beszélünk, föl se hívlak,
Csak fölhívhatnálak még, s mormolom
Hogy kedd, csütörtök, péntek, – s szerda, hétfő…
Mert addig, míg tudom, hogy hol, s mikor vagy,
Hogy fölhívhatlak, – addig nem tudom
Elhinni sem, hogy ez a csend a végső.

Elküldve: 2009.01.16. 08:05
Szerző: vén banya

Hogy szeretlek?


Hogy szeretlek? Figyelj. Amennyire
csak hatolni bír föl s le s szerteszét
a lelkem, mikor kiröppen a lét
és az eszmény végső egeibe.
Szeretlek a köznap szükséglete
fokáig; s ha nap süt, s ha gyertya ég;
nyíltan, ahogy férfi küzd a jogért;
tisztán, ahogy a hiúak sose.
Szeretlek, oly szenvedéllyel, ahogy
kínom lángolt, rég, s lánykori imám:
vesztett szentjeim szerelme lobog
benne,- könnyem ez, s mosolyom, s talán
egész életem!- s isten adja, hogy
még nagyobb legyen a halál után.

(Elizabeth Barret-Browning)

Elküldve: 2009.03.02. 03:34
Szerző: Adél
B. Radó Lili:

Várni...


Csak ülsz és várod. Olykor kitárod a karod,
szemedből boldog álmok édes derűje árad,
lelkedről lepkeszárnyon peregnek a dalok,
fiatal vagy és remélsz és harmatos a reggel.


Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban
a szíved néha-néha hangosabban dobban,
hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és
ajtód előtt kopog! majd újra halkul a lépés.
Riadt szemedben némán fakul a ragyogás
s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly.


Még biztatod magad, hogy jönni fog talán,
de két karod ernyedten mégis öledbe csuklik,
szemedből könny után könny törületlen szivárog,
s míg ülsz ajtód előtt és azt hiszed, hogy várod,
szívedről cseppek hullnak, megannyi vérző kláris,
már nem bánod, hogy nem jön, már nem bánod, ha fáj is
és nem bánod, hogy közben lassan leszáll az éj.

Elküldve: 2009.03.03. 06:53
Szerző: Adél
Tenger és alkonyég között

Tenger és alkonyég között
a szerelem hozzámszökött.
Örömre bú jött, napra éj,
a hosszú vágyra kurta kéj,
s óh, szerelem, reád mi jött
tenger és tengerpart között!

Tenger és kikötő között
az édesből keserű lett,
a vágyból könny, a könnyből láng,
holt kéjből új vágy, új fulánk:
s a szerelem így font-kötött
a tenger és homok között.

Tenger és napnyugat között
egy órát köztünk font-kötött,
de már suhant is, fürge láb,
a tegnapok után tovább
az arany vízen; jött s szökött
tenger és tengerhab között.

S tenger fölött és part alatt
minden vágy meghalt, elszunnyadt.
Az első csillag látta, míg
kettőnk egy lett; a második
csak engem látott magamat,
tenger fölött és part alatt...

Babits Mihály fordítása