Szerelmes versek (amik nem túl ismertek)

Szerelemben, háborúban mindent szabad.
Mindent ami ezzel a kettővel kapcsolatos.

Moderátor: Adél

Avatar
Trilox
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3051
Csatlakozott: 2006.02.13. 23:09
Kapcsolat:

Szerelmes versek (amik nem túl ismertek)

HozzászólásSzerző: Trilox » 2006.05.13. 17:44

SZŐKE HAJAM...

Szőke hajam már kibontom a szélnek
De arcomat mosolyba takarom
A hiába várt csókok igazát
Elbocsátja az asszony-hatalom.
Rózsákból rakni mindig-égő máglyát
Jól csókos tűzimádó tudna csak
Hát elbocsátlak csókos csóktalan,
Már lángot hívőbb kezek gyujtsanak.
Megosztozunk most iker életünkön
Tiéd a vágy, enyém a szerelem
S kihullsz belőlem, mint az üstökös,
De emlékcsillag száz marad velem.

József Attila
1924. febr. 13.
Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
Avatar
Trilox
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3051
Csatlakozott: 2006.02.13. 23:09
Kapcsolat:

HozzászólásSzerző: Trilox » 2006.05.14. 18:22

Ez szerelmes vers? Szerintem az.


MAGÁNY
Bogár lépjen nyitott szemedre. Zöldes
bársony-penész pihézze melledet.
Nézz a magányba, melybe engem küldesz.
Fogad morzsold szét; fald föl nyelvedet.
Száraz homokként peregjen szét arcod,
a kedves. S ha cirógatnál nagyon,
mert öled helyén a tiszta űrt tartod:
dolgos ujjaid kösse le a gyom.
Lásd, ez vagy, ez a förtelmes kivánság.
Meg se rebbennél, ha az emberek
némán körülkerülnének, hogy lássák:
ilyen gonosszá ki tett engemet.
Kit szorongatsz most? Ha szülsz, a fiadnak
öröme az lesz, hogy körbe forog,
te meg rápislogsz, míg körülhasalnak
telibendőjü aligátorok.
Mozdulatlan, hanyatt fekszem az ágyon,
látom a szemem: rám nézel vele.
Halj meg! Már olyan szótlanul kivánom,
hogy azt hihetném, meghalok bele.

József Attila
1936. nov. - dec.


Kép
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Trilox 2007.10.06. 09:10-kor.
Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
Avatar
Trilox
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3051
Csatlakozott: 2006.02.13. 23:09
Kapcsolat:

HozzászólásSzerző: Trilox » 2006.05.18. 04:09

Erről se tudnám eldönteni... ezért eldöntöttem.
Van benne szerelemre utaló tartalom. :)

Kompúter
........

Ha kompúterbe raktak volna minket,
beprogramozva minden adatunk,
gép-nyelvre átfordítva: mik vagyunk,
érzéseinket és érzékeinket,

a szemünk színét és a vérképünket,
s a tesztekre hogy reagál agyunk,
a lakmuszon milyen nyomot hagyunk,
undorainkat és ingereinket,

eredetünket és életkorunkat,
azt, ami érdekel, s azt, ami untat,
melyik stílust szeretjük, nem-szeretjük, -
és hárommilliárd emberrel együtt
rázott volna a gép, - hány perforált lyuk?! -,
egymást akkor soha meg nem találjuk.

Jatzkó Béla
Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
Avatar
Trilox
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3051
Csatlakozott: 2006.02.13. 23:09
Kapcsolat:

HozzászólásSzerző: Trilox » 2006.10.05. 12:32

Staccato

Amíg csupán lopjuk magunknak egymást:
csak lopott holmi lesz, mi rég miénk,
vezekelünk a rég megérdemelt nász
visszaeső kis bűnözőiként,
akié vagy, elvesz naponta tőlem,
s ha néha visszakaplak egy napig:
megint sután, csak félig-ismerősen
puhatolom felejtett titkaid,
heteken át, míg várom folytatását
egy-két lopott órának, meglopok
minden varázst, mit új találkozás ád,
mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy
már messze vagy, mikor megérkezel.
Karomba kaplak s mégsem érlek el.

Baranyi Ferenc
Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
Avatar
Trilox
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3051
Csatlakozott: 2006.02.13. 23:09
Kapcsolat:

HozzászólásSzerző: Trilox » 2006.10.05. 14:38

Faludy György: XXII. szonett




Valómnál jobbnak, nemesebbnek

játszom előtted magamat.

Attól vagyok jobb, mert szeretlek

s mert felemellek, magasabb.



Az önzés is önzetlenség lesz

közöttünk. Ám mint válhatok

olyanná, amilyennek képzelsz?

Szerelmed cél s nem állapot.



Vibráló partok szélén járok

veled s lesem zárt ajkadat.

Ingem nyilásában virágot



viselek s kést az ing alatt,

és éjjel egy-egy részt kivágok

magamból, hogy megtartsalak.
Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
Avatar
Trilox
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3051
Csatlakozott: 2006.02.13. 23:09
Kapcsolat:

HozzászólásSzerző: Trilox » 2006.10.08. 22:52

Ölelés

Nem tudom mi lett volna, ha a nagy ölelésbe maradunk
önfeledten, mintha Te meg Én hazaérkeztünk volna
valahová,
sorsunk vad és mostoha, másra késztet?
Lehet, hogy felmelegedtünk volna egy kicsit,
s e nem lazuló egyesülésből, esetleg virágok, madarak
születtek volna, vagy tiszta vágyak, lelki szerelemre
látszatra
Öregebb vagyok egy ifjú hölgynél de a védák szerint
a léleknek nincs kora, és most itt állok szakadt aurával
mert engedtelek utadra s a búcsú végetért, mielőtt
elkezdődött
Volna szánkban oldódni a nektár, a betiltott alma-lé
és hagytuk futni meg nem fogant utódainkat
akik, lehet orcánkra hasonlítottak volna
De ez csak egy köznapi ölelésnek indult, ki hitte
hogy időtlen versbe menthető ez is, de jó
mondanád, mit sem sejtve, hogy magányom
Homok
tengerén
én

várlak!

Nyisztor Miklós
Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
Avatar
Trilox
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3051
Csatlakozott: 2006.02.13. 23:09
Kapcsolat:

HozzászólásSzerző: Trilox » 2006.10.13. 13:14

"S ha egyszer nyugalmas éjjelen,
enged szívemen a néma bilincs,
majd utat tör belül a fohász is,
s igazzá válik: más szeresse így.
Minden szó, melyben Ön él, titok
eleven talány, hisz elhagyott,
kincsem tékozlón hintette szélnek,
most a világ négy sarkán beszélnek,
s fülembe suttogják halkan, mégis ..
önt meg ne tagadjam.
Távol és ismeretlen el ne feledjem,
kacagjon bár gúnyos ajk,
hitetlen-szerelmem apró gyémántjait
tűzre ne vessem,
hogy láng eméssze el.
Legyen, mint mindig, mi volt nekem,
míg él Ön s míg én élhetem. "
Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
Avatar
Trilox
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3051
Csatlakozott: 2006.02.13. 23:09
Kapcsolat:

HozzászólásSzerző: Trilox » 2006.10.28. 15:43

Egy kis virág is okozhat nagy zavart
Néhány ostoba szó szörnyű bajt
Valami elszorul legbelül
És úgy szorít, hogy az ember menekül

Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni, sajnos, senki nem tanul

Távol tart egy félénk mozdulat
S a vallomáshoz nincsenek szavak
Valahogy mindig rosszkor érkezünk
És néha magunk elől is megszökünk

Nehéz úgy szeretni, ahogyan jó
Ahogy az örömmel elfogadható
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni, sajnos, senki nem tanul

Búcsúzom tőled, de látlak még talán
Isten hozzád, kedvesem, gondolj néha rám

A közeledés is félreérthető
S a hazugság is lehet megnyerő
Néha túlérzékenyek vagyunk
Máskor meg a büszkeség a bajunk

Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni, sajnos, senki nem tanul

Brody János
Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
Avatar
Trilox
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3051
Csatlakozott: 2006.02.13. 23:09
Kapcsolat:

HozzászólásSzerző: Trilox » 2006.11.03. 06:18

Talán szerelem, hiszen egyszerűen: élet



Agnes Beguin:
FIGYELJ ÉS HALLGASS MEG!

Ha arra kérlek, hogy hallgass meg
és Te tanácsot adsz,
nem teljesíted a kérésemet.

Ha arra kérlek, hogy hallgasd meg érzéseimet
és Te elmagyarázod, miért rossz hogy így érzek,
akkor rám tiportál.

Ha arra kérlek, hogy hallgass meg
és Te úgy érzed, hogy valamit tenned kell
hogy a problémám megoldódjon,
bocsáss meg, de én úgy érzem,
hogy Te süket vagy.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj rám
és hallgass meg.
Nem kértem hogy tanácsolj, sem hogy tegyél,
nem kértem mást, csak hogy hallgass meg.

Nem vagyok tehetetlen,
csak gyönge és elesett.
Amikor teszel valamit helyettem
amit nekem kell megtennem,
csak megerősíted a félelmemet és gyöngeségemet.

De ha elfogadod, hogy úgy érzek ahogy érzek,
még ha ez az érzés számodra érthetetlen is,
lehetővé teszed hogy megvizsgáljam
és értelmet adjak az érthetetlennek.
Ha ez megtörténik, a válasz világossá válik
és tanácsra nincs szükség.

Talán azért használ sok embernek az imádság,
mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást,
figyel és meghallgat, a többit ránk bízza.

Tehát Te is, kérlek figyelj rám és hallgass meg!
Ha szólni akarsz, várj egy ideig,
és akkor már én is tudok Rád figyelni
Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
Avatar
Trilox
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3051
Csatlakozott: 2006.02.13. 23:09
Kapcsolat:

HozzászólásSzerző: Trilox » 2006.11.29. 20:13

"Bujkálsz mint pilláim között az álom,
lopakodva,szendergőn,édesen.
Hagyom.

Ringatózva álmodom magam
szirmok közé.
Varázslat ez vajon?
Hagyom. Jó nagyon.... "

Vukasinovity L. Lenke
Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
Avatar
Trilox
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3051
Csatlakozott: 2006.02.13. 23:09
Kapcsolat:

HozzászólásSzerző: Trilox » 2006.12.10. 10:17

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

Buda Ferenc
Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
Avatar
Trilox
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3051
Csatlakozott: 2006.02.13. 23:09
Kapcsolat:

HozzászólásSzerző: Trilox » 2007.01.19. 10:20

SZERETETT GYŰLÖLET

Te nem tudod,
Mire képes a
Szeretet,
Ha gyűlöletbe
Csap át.
Nem tudod, míg
Meg nem jártad
Magad is
E csapdát -
Hogy szeretetet
Gerjeszthetsz,
Aztán mindent elfeledtetsz,
De nem finoman:
Több alkalommal,
Hanem egyszerre:
Egy hatalmas pofonnal.

Megszer ettetni magunkat
Nem nehéz másokkal,
De ha félredobsz
Egy megunt rajongót,
Az nem éri be, csak sokkal,
Többel, mit adni
Voltál hajlandó neki,
Többel, mi kínját
Csak ideig feledtetheti,
S többel, mit
Ha nem kap meg:
Gyűlölettel
Feledteti.

Gyűlölettel,
Mit Te adtál neki,
Mert te adtad
Azt, hogy Kit
Akar, már nem
Szeretheti.

A lét parancsa,
Hogy szeressük
Az életet.
A lét parancsa,
Hogy élvezni kívánjuk,
Míg csak lehet.
A lét parancsa,
Hogy élvezettel
Oldódjun k fel egymásban,
S a lét akarja,
Hogy magunkat védve
Őrjöngjünk a pusztításban
- ha létünk mélyébe
Kúszva
A szeretett lény
A lét élvezetét rólunk
Lenyúzza
Azzal a szólammal,
Hogy szükségtelenné vált
Felé a létünk,
Hogy nem másért,
Csak önpusztításért
Élveztük a létet,
Hogy a Szeretett Lény
Létünk tavába
Bele lépett,
És mocskos lábával
Beletaposva
Rúgott még rajta,
S rúgta bűzös habosra,
Hogy megundorodjunk
Magunktól,
S ne kérjük számon
A zsarnoktól,
Hogy miért is hagyta,
Hogy szeressük,
Hogy bizalmunkat
Belevessük, és
Reményeinket dédelgessük,
Mely holt csecsemőként
Jő a világra,
Kit ölelnénk még,
De már hiába,
Mert kínok kínja
Közt el kell, hogy temessük,
… mert a Szeretett Lény
Már nem akarja:
Hogy szeressük!
Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
Avatar
Belzee
Főförgeteg
Főförgeteg
Hozzászólások: 2490
Csatlakozott: 2006.03.20. 18:43
Tartózkodási hely: Labirintus
Kapcsolat:

HozzászólásSzerző: Belzee » 2007.01.25. 18:27

A Maxwell démona

Tanköltemény serdültebb pedadógusok számára

I. Ének

Ah lágyan kél az esti szél Millford öböl felé,
Vágyteli sóhajom búsan nyögtem belé:
Bár az egész tanszék süllyedne el menten,
Kiírták az úvét, s még mire sem mentem.
Mily kevés, mit tudok és amit nem — mily sok.
Hej, szorul a zabszem, lesznek itt bukások!
Jegyzetem hiányos, az agyam meg fáradt,
Szívemben expanziv szomorúság támadt.

Búmnak gátat vetni, teát főzni álltam,
Spiritusz-masinám előkotorásztam.
Lobogott a borszesz, duruzsolt a víz már,
Amikor a tűzből rámmeredt egy szempár.
Ami ezután jött ma sem nagyon értem,
De elmondom mégis, hogy mi történt vélem.
Kicsapott egy lángnyelv, szállván ide s tova,
S kilépett a lángból — a Maxwell démona!

Rámkiált a démon: "Te nyomorú féreg,
Kontrahálj, de rögtön, másodszor nem kérlek!"
Három dimenzióm a démon szavára
Kontrahálni kezdett: atomnyira válva.
S miként kecskegida, hogyha a morc gazda
Húsznapos korában csecstől elválasztja,
Szomorodott szívvel anyja után búsúl;
Épp oly szomorú volt a teámtól búcsúm.
Egyre mind nagyobbnak láttam a világot,
A legkisebb porszem kolosszusnak látszott,
Apró bacillusok elefánttá nőttek,
Lebegő füstrészek majdhogy nekem jöttek.
De szólalt a démon, s csak úgy zengett a szó:
"Uccu, kapj rá egyre, itt van ez a sok ló!"
Szép, csiszolt korongok szálldogáltak szerte,
Vajh mi ez? tünődtem, s felpattantam egyre.
Megszólal a démon: "Ezt sem tudod marha?!
Illó-olaj rész ez, fogódzkodj meg rajta.
Emlékezz csak vissza, a borbély ma délbe'
Borotválás után kölnivízzel szórt be.
Rúgj a paripádnak oldalába gyorsan,
Feladat vár ránk á fizika-laborban."

Szarvasként, kit vadász puskanesszel rémít,
Vágtattam otkolon-lovamon a célig.
Ott egy monstrum lombik száján berobogva
Hozzám szólt a démon: "Megérkeztünk volna:"
Megpihentem kissé, s tátva maradt szájam,
A molekulákat mikoron megláttam:
Nitrogén, oxigén, neon, argon, kripton,
Szanaszét röpködtek, ütközve egymáson.

Kétfenekű lombik kettős légterébe'
Egy pici lyuk szolgált a közlekedésre.
A temperatúra, valamint a nyomás
Kétfelől egyenlő nem lehet az vitás.
Rámszólt most a démon: "Kezdődik a munka,
Aszi a lombikot már bedugaszolta.
A választófal kis nyílásához állsz te,
Én rajt általbúvok a tulsó felére.
A molekulákat elkapkodod sorban,
Megvizsgálod szépen, s osztályozod nyomban:
Nagy V sebességnél gyorsabban szállókat
Áthajítod hozzám, de nem a lassúkat.
Én meg a resteket hajigálom néked,
Így hozzuk majd létre nyomáskülönbséget.
Amott föl, itt leszáll a temperatúra,
Fittyet hányva szépen szegény Boltzmann úrra"
De mit ér a tavasz, ha nincsen virága?
Mit a madárfészek, ha nincsen lakója?
Mit ér a hegedű, ha eltépték húrját?
Mit a hőkülönbség, ha nem hasznosítják?
Kérdést szegeztem hát Maxwell démonának:
— Kinek jó e móka? A molekuláknak?!
A démon dühösen reám mordul gyorsan:
"Ne feleselj vélem, tedd csak amit mondtam!
Dolgozz, izzadj, pimasz, ez a büntetésed,
Azért hogy a leckét nem tanultad még meg.
Kinetikus gázok elméletét majd ha
Megértetted, kérdezz, de addig kuss, marha!"
Erre én kényszerűn nem tehetvén jobbat,
Válogattam a V-t, kisebbet nagyobbat


II. Ének

Szólt a démon: "Van itt egy rádiumbomba,
Mindjárt készen leszünk, s odatérünk nyomba"
És miként dohányos elvesztvén pipáját,
Három éj, s három nap érezte hiányát,
S végre meglelé a zongorába rejtve,
Ürömre derül fel bús haragvó kedve,
Így derült fel nékem arcom ezen szóra
Mit a démon zengett biztatásul szólva.
Hisz mindenkor vágytam rádiumot látni,
Azt meg szemtől-szembe nem láthatja bárki.
Ezalatt a lombik nyomáskülönbsége
Egyre fokozódván, az szétrepedt végre.
Én meg ősmagyarként nagy huj-huj-t kiáltva
Felpattantam tüstént egy szép paripára,
S démon-segítséggel keresve a bombát
A kredenc-fiókban meg is leltem mindjárt.
Ezalatt a démon lovam lefékezé,
S csendben lopakodtunk a rádium felé,
Az miként egy vulkán, emanált továbbra
α, β, γ sugarakat hányva.
Belőlem most ijedt jajkiáltás tört ki:
— Egy α részecske nekem akar jönni!
Dühös káromkodás volt rá a felelet,
Maxwell démona is egy kissé megijedt.
"Beste α része, hogy a kutyafája,
Meni az öreganyád entrópiájába!
No hála ördögnek, csupán súrolt minket
A büdös α rész, majd képen legyintett."
De én most már kissé bizalmatlan lettem:
Szellem úr suttogtam, mehetnénk már innen!
"Hohó, mire gondolsz," s fülönfog a démon,
"Van ám a javadra itt még a rováson!"
Állj csak ide szépen e hélium gázra,
A γ sugárzás direkt vonalába.
Ekként vezekelsz a súlyos mulasztásért,
A mindenkor szídott pogány fizikáért.
Kávéházba járni? Játszani a bridzset?
Lányokat ölelni? megtanultál bezzeg!
De a Compton-hatás, hogy vajjon mi lenne,
Feleletet arra nem tudsz adni persze!
Nos a tapasztalás tanít meg most rája,
A röntgensugárnak mért van szóródása."
Szívem most elfogta szörnyű szánom-bánom,
Mért is hanyagoltam el a tanulmányom.
S kétéves ártányként, ki ólba becsukva
Hűs tavaszi estén gondol fínom makkra:
Hej, hogy mért nem ette tele magát jókor;
Ekként jut eszembe a boldog diákkor.
S a kétéves ártány fogadkozik egyre,
Hej, csak kerülne ki egyszer a tölgyesbe,
Ijja-fijja makkot sem hagyna ő másnak,
Jöjjön csak ideje a makkoltatásnak!
Egyen igérkeztem, fogadalmat téve,
Hej, csak kerüljek ki egyszer innen élve!
Az előadást én el nem hagyom többet,
S kívülről bevágom a fizika-könyvet!

Zúgó elektron-raj repült ekkor nékem,
Anyaghullámoktól testőrként kisérten.
— Mi a fene volt ez? — szóltam a démonnak,
"De-Broglie, Schrödinger hullámai voltak." —
Jól nézünk ki — mondom — e hitvány pribékek
Hélium lovamról csaknem leszedének.
Gerjesztésük hatva szegény paripámra
Egy Balmer-szérieszt eresztett utána.
Ficánkolt is szörnyen, majd levágott, kérem,
Mégis megfékezte két szorító térdem.

Ujabb β sugár, újabb eletronok,
De én alaposan álltam a rohamot.
Szívós küzdelem volt, míg erőmnek fogytán
Egy bősz γ sugár alattomban tört rám.
A kemény sugárzás szívemnek csapódott,
S mi tűrés-tagadás, a lóról lerántott.
Ez volt a szerencsém: Következő percbe'
Lovamnak nekiment egy α részecske.
"No pajtás, ha rajt ülsz, kampec vagy egészen."
szólt hozzám a démon, s elkapott a légben,
"Héliumnak ugyan az α nem árthat,
De más gázra, s rád is, veszélyessé válhat.
Adj hálát az égnek, s γ sugaradnak,
Ki bezzeg csúfosan megjárta miattad:
Hullámhossza megnőtt, s eltért az iránya,
Ez a röntgen-fénynek a Compton-hatása.
Megszopva emlőit így a tudománynak,
Búcsút integettem a molekuláknak.




Evangelista Torricelli
(1608—1647):
itáliai fizikus. III. Ének

Míg behunyt szemekkel kissé megpihentem,
A démon markában, az tovaszállt menten.
Majd göndör fürtjeim pajzánul megrántva
Rám szólt: "Elkezdődik a harmadik játszma."
— Uramfia, — csaptam dühösen a légbe
— Ennek a cirkusznak sohasem lesz vége!?
"Nincs helye itt fiam a panaszkodásnak,
A masinádnál még stúdiumok várnak:
Ellesni a titkát a teásedénynek,
A telített vízgőz összes melegének."
— Abban hiba nincsen, tudom és a λ-t,
És ha úgy akarja, el is mondom mindjárt:
A meleg egyenlő — kiáltottam hévvel —
Hatszázhat plusz nulla háromszázöt t-vel.
Gúnyos hangon szólott a démon most hozzám:
"Üres formulákat vágtál be, te hitvány,
Ám a rejtett hőnek lényegéről zengj hát
Egy pánkromatikus precessziós nótát!"
Szittya koponyámra úgy hatott e pár szó,
Mint rekuzét húzva a billiárd dákó.
Nem is szóltam többé, csak pirultam égve,
Mire máris letett lábosom fülére.

Denaturált szesznek forró lángja mellett
Az én teavizem éppen forrni kezdett.
Ekkor jutottam a lábos peremére,
Ott leültem kissé, s lenéztem a mélybe:
Hallgattam a víznek bugyborékolását,
Milliom bacillus halálordítását.
Intett most a démon, s egy feltörő pára
Cseppjére hasalva suhantam utána.
Leszálltunk egészen a víz felszinéig,
S figyeltük a gőznek vízből születésit.
A halmazállapot változását nézve,
Vízrészeket láttam ugrálni a légbe,
Egy részük visszahullt, míg mások felszálltak,
S szőllőfürt módjára nagy gubanccá váltak.
Itt-ott dulakodtak még egyes gőzcseppek,
De a kohézió nem engedte őket.

Megszólalt a démon: "Mondd meg fiam sorban,
A gőz és a gáz közt mennyi különbség van."
Kivágván a rezet bátran megfeleltem,
Mondván: — A gázokban kohézió nincsen!
Bólintott a démon s kérdezett továbbra,
"Mi a gőz kritikus temperatúrája?"
Belém rekedt a szusz. Ezt tanultam éppen
Tegnapelőtt este, de már elfeledtem.
És miként táncosnő, kinek pénztárcája
Torricelli-ürnek pompásan beválna,
Gondolván merészet, s fogva koliéját
Sarki zálogházba nagysietve mén át,
Ám az öreg báró dús ajándékára
Fityinget sem adnak, hamisnak találva,
Szitkozódva tör ki a táncosnő erre:
"Annyi blamázs után hogy bízhattam benne!"
Ekként szidtam én is feledékenységem,
Különben a vizsgát megúsznám most szépen.
Újabb próba rémét gomolyogni látva
Rúgtam egy dühöset egy kósza párába.
Az mint focilabda nagy süvöltve szállott
Az izzó pléhfalig, s ottan széjjel mállott.

S miként harsány kakas lent a faluvégen
Kukorékol egyet, ha pirkad az égen,
Szomszédja is rákezd, majd a többi sorba,
S üdvözlik a hajnalt a baromfiólba';
Így terjedt agyamban az értelem szerte,
Mit a felismerés hajnalpírja kelte.
— Heuréka — szóltam egy nagyot rikoltván,
A kritikus hőfok titkába hatolván, —
Ime a lábastól hőt vett fel a pára
Molekuláinak szétlazítására.
Elvesztvén a gőz így szép kohézióját
A H2O is gázalakba mén át.
Párolgási hőre sem szorul őkelme,
Hatszázharmincnyolc fok abszolútra fűtve.
De e pillanatban a démon rámdörren:
"Megállj, kutyaházi, szorulsz te még tőlem,
Most egy kollégádat varázslom apróba,
Téged elbocsátlak, véget ért a próba!"

Kinyitván a szemem, következő percbe'
Ott találtam magam a hasamon fekve.
Előttem egy alak, rámnéz (csak úgy perzselt)
S felismertem benne: nagyszakállú Maxwellt.
Pár szava volt hozzám, s eltünt a homályba,
De fülembe cseng még, amit zengett szája:
"Csakis azt találunk minden forrásvízben,
Amily anyagok közt csordogált a mélyben.
Az oldó folyadék ugyanaz bár váltig,
Vasat rejt az egyik, amíg sót a másik.
A lélek sincs másként. Az van írva rája,
Amily gondolatot oldott a gazdája:
Jót avagy tán rosszat, ostobát vagy szépet
------------------------------------------
Egyszer majd egy démon számon kéri tőled."
"A kávé legyen erős, akár a gyűlölet, édes, mint a szerelem, és fekete, mint a diplomaták lelke'"

http://varazsbabkave.dxn.hu/
Avatar
Trilox
Moderátor
Moderátor
Hozzászólások: 3051
Csatlakozott: 2006.02.13. 23:09
Kapcsolat:

HozzászólásSzerző: Trilox » 2007.01.26. 08:26

ZELK ZOLTÁN:
ÉN TÉGED TUDLAK



Nem rejtőzhetsz el már előlem,
nem menekülhetsz. Fogva tartalak.
Rab vagy. S megalvadt bánatomban
már csak rabságod vigasztalhat.

S hogy még gonosznak sem kell lennem:
ha futni vágysz, én futni hagylak.
S milyen könnyű szívvel! hisz tudom már:
emlékeimtől visszakaplak.

Egy mozdulat, egy szó, tekintet...
bennem, köröttem rezgő részek.
De ha úgy akarom, belőlük.
felépíthetem az Egészet.

Téged. S köréd a szobát, házat,
az utcát is a béna fákkal.
S a napszakot... Így kaplak vissza
tested köré varázsolt tájjal.

Mit rejthetnél el már előlem? -
Megtanulta szemem az ívet,
amit karod hasít a légben,
ha magadra húzod az inget.

S a guruló víz-gyöngyök útját
has és comb közt, a test árkában,
amikor nyújtózkodva, lassan
felállsz fürdés után, a kádban.

Kifosztottalak, lásd be végre,
elloptam, íme, minden titkod.
Tudom félő, lágy harapásod
s bőröd alatt az eret, izmot.

S mikor szeretsz: leheletednek
gőzét. Síró, kis lihegésed.
Megtanultalak én örökre,
nem rólad tudok már, de téged.

Én téged tudlak és úgy tudlak,
mint az isten, aki teremtett.
Rezgésből, árnyból és színekből
újból és újból megteremtlek.
Na nem soha-soha, de nem hiszem, hogy valaha is...
Avatar
Belzee
Főförgeteg
Főförgeteg
Hozzászólások: 2490
Csatlakozott: 2006.03.20. 18:43
Tartózkodási hely: Labirintus
Kapcsolat:

HozzászólásSzerző: Belzee » 2007.01.31. 09:03

Kecső Péter (18) kortárs költő író és Belzee kis sógora
VERS MINDEGY, KINEK:

Téli gyilkosság

Senki nem korcsolyázik a befagyott tavon,
Vörös, alvadt vércseppek vannak a havon:
Gyilkosság.

Egy lélek, annyi sincs kint az utcán, csak ketten,
Hiába keresed, nem találhatod meg
A holttestet.

Egy fiatal lány az, ki felsikol elhalón,
Majd zokogásban tör ki fájón, mardosón.
Ő vérzik.

A lány csendesen sír, s egy alak áll mögötte,
Majd elsétál a fiú, aki megölte
A szerelmet.

január 30., 17:54
"A kávé legyen erős, akár a gyűlölet, édes, mint a szerelem, és fekete, mint a diplomaták lelke'"



http://varazsbabkave.dxn.hu/

Vissza: “Szerelem - Háború”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég