Federico Garcia Lorca
Találkozás
Se Neked, se Nekem,
egymás felé nem szabad,
lépni sem, nézni sem.
Tudod? tudod már miért?
Oly nagy a szerelem...
Megy az ösvény, menj tovább!!
Kezemen
szögek sebe
élesen.
Nem látod, hogy
vérezem?
Ne nézz hátra, lépegess
csöndesen.
S imádkozz, akárcsak én,
hogy legyen kegyelem,
mert se Neked, se Nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem...
Szerelmes versek (amik nem túl ismertek)
Moderátor: Adél
- Adél
- Főförgeteg
- Hozzászólások: 1605
- Csatlakozott: 2007.03.20. 21:36
- Tartózkodási hely: Jelen
- Kapcsolat:
Anita Scythe - Út
Elindultam az úton.
Kicsit tán egyedül,
Mint mikor éj csendjébe
Lágy szellő hegedül.
És mosolyogtam a napra,
Csillagos könnyem hullott éjjel,
Akár maró kínnal vertek,
Akár elemésztő kéjjel.
És hiába csapódott hozzám
Percnyi időkre egy-egy társ,
Viharos estéken mégis
Magányt talált a villámlás.
És hosszú utak után most
A te mosolyoddal ébredek,
Erős vállad a támaszom,
S ha tudlak, én is védelek.
És látom már végét az útnak,
S te, ki mellém szegődtél, édesem,
Hozzám tartozol, mint mához a holnap,
Mint testhez a szív; lüktetve, véresen
Elindultam az úton.
Kicsit tán egyedül,
Mint mikor éj csendjébe
Lágy szellő hegedül.
És mosolyogtam a napra,
Csillagos könnyem hullott éjjel,
Akár maró kínnal vertek,
Akár elemésztő kéjjel.
És hiába csapódott hozzám
Percnyi időkre egy-egy társ,
Viharos estéken mégis
Magányt talált a villámlás.
És hosszú utak után most
A te mosolyoddal ébredek,
Erős vállad a támaszom,
S ha tudlak, én is védelek.
És látom már végét az útnak,
S te, ki mellém szegődtél, édesem,
Hozzám tartozol, mint mához a holnap,
Mint testhez a szív; lüktetve, véresen
...Mind így van ezzel, ki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta áll. Nekünk arról kell döntenünk, mihez kezdjünk az idővel, amely megadatik. - J.R.R. Tolkien
- Adél
- Főförgeteg
- Hozzászólások: 1605
- Csatlakozott: 2007.03.20. 21:36
- Tartózkodási hely: Jelen
- Kapcsolat:
DE MÉRT IS GONDOLOK RÁ?...
De mért is gondolok rá?
Mért gyötrődöm?... hiszen
Még csak hírét sem hallom,
Még csak nem is izen.
Hát ily hamar felejt, ily
Hamar felejthetett?
Az még valószinűbb, hogy
Sohasem szeretett.
Azt tartják: nem a nyelv, de
A szem mond igazat.
Én hittem ezt, s hitemnek
Gyümölcse kárhozat.
Hittem szemének, amely
Azt mondá, hogy szeret...
Szégyeld magad, szégyeld, te
Könnyenhivő gyerek!
Most már egyéb nincs hátra,
Mint őt felejteni.
Ki innen, ki szivemből,
Emlékem kincsei!
Hajós vagyok, ki vészkor
Mindent tengerbe vét,
Hogy az üres hajóban
Megmentse életét.
Pest, 1847. március
Petőfi Sándor
De mért is gondolok rá?
Mért gyötrődöm?... hiszen
Még csak hírét sem hallom,
Még csak nem is izen.
Hát ily hamar felejt, ily
Hamar felejthetett?
Az még valószinűbb, hogy
Sohasem szeretett.
Azt tartják: nem a nyelv, de
A szem mond igazat.
Én hittem ezt, s hitemnek
Gyümölcse kárhozat.
Hittem szemének, amely
Azt mondá, hogy szeret...
Szégyeld magad, szégyeld, te
Könnyenhivő gyerek!
Most már egyéb nincs hátra,
Mint őt felejteni.
Ki innen, ki szivemből,
Emlékem kincsei!
Hajós vagyok, ki vészkor
Mindent tengerbe vét,
Hogy az üres hajóban
Megmentse életét.
Pest, 1847. március
Petőfi Sándor
...Mind így van ezzel, ki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta áll. Nekünk arról kell döntenünk, mihez kezdjünk az idővel, amely megadatik. - J.R.R. Tolkien
- Adél
- Főförgeteg
- Hozzászólások: 1605
- Csatlakozott: 2007.03.20. 21:36
- Tartózkodási hely: Jelen
- Kapcsolat:
Varró Dániel: [De mit vesződöm én…]
De mit vesződöm én tevéled, édes, annyit?
A stressz, a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák…
Mind többször már a gond szívünkben ablakot nyit,
...s a szógégénkbe hátrál, akár egy pici rák.
Elég idült idill ez, még hogyha idill is.
A szíved az enyémmel nem kompatibilis.
Bőrünkből szikra pattan, ha megfogod kezem.
Nem illünk össze, drága, mit szépítsünk ezen.
De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.
Elhagylak, s lépteim megint mögéd szegődnek.
Mert nem szerettem én még senkit így előtted,
és nem tudok utánad szeretni senki mást.
De mit vesződöm én tevéled, édes, annyit?
A stressz, a félsz, a hiszti, a nyűgök, macerák…
Mind többször már a gond szívünkben ablakot nyit,
...s a szógégénkbe hátrál, akár egy pici rák.
Elég idült idill ez, még hogyha idill is.
A szíved az enyémmel nem kompatibilis.
Bőrünkből szikra pattan, ha megfogod kezem.
Nem illünk össze, drága, mit szépítsünk ezen.
De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.
Elhagylak, s lépteim megint mögéd szegődnek.
Mert nem szerettem én még senkit így előtted,
és nem tudok utánad szeretni senki mást.
...Mind így van ezzel, ki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta áll. Nekünk arról kell döntenünk, mihez kezdjünk az idővel, amely megadatik. - J.R.R. Tolkien
- Adél
- Főförgeteg
- Hozzászólások: 1605
- Csatlakozott: 2007.03.20. 21:36
- Tartózkodási hely: Jelen
- Kapcsolat:
Szőke Imre: Beteg vágy balladája
Csókod bizarr lett, technikás,
a nyelved lusta és hideg,
pont ilyen lenne a baszás,
ha erőltetnénk, de minek,
velem vagy még, de nem hiszed,
s nem érted, ez a hím-gyökér
melled közé most mit liheg,
küldenéd inkább sörért.
Bőrödön mennyi forradás,
pengével szeretted magad,
élvezted, s vérzett néha más,
vágyat csak büntetni szabad.
- No és a bácsikád alatt
élvezni kilenc évesen -
lúdbőr, s minden játék marad,
mosolyogj - törd el a kezem!
Azt hittem, szeretlek, s mi van,
mászom rád, mint egy vén rokon,
nyelvem füledben, pimasz
hasadhoz farkamat nyomom.
Ölj meg, ha abba nem hagyom!
Vagy vegyünk be amfetamint?
Hiszen te, beteg angyalom
osztod és használod a kínt.
Ajánlás
Megkóstoltam hát minden heget,
és minden játékod tudom,
hagytam egy vallomást neked:
fogak nyomát a csuklyás-izmodon.
Csókod bizarr lett, technikás,
a nyelved lusta és hideg,
pont ilyen lenne a baszás,
ha erőltetnénk, de minek,
velem vagy még, de nem hiszed,
s nem érted, ez a hím-gyökér
melled közé most mit liheg,
küldenéd inkább sörért.
Bőrödön mennyi forradás,
pengével szeretted magad,
élvezted, s vérzett néha más,
vágyat csak büntetni szabad.
- No és a bácsikád alatt
élvezni kilenc évesen -
lúdbőr, s minden játék marad,
mosolyogj - törd el a kezem!
Azt hittem, szeretlek, s mi van,
mászom rád, mint egy vén rokon,
nyelvem füledben, pimasz
hasadhoz farkamat nyomom.
Ölj meg, ha abba nem hagyom!
Vagy vegyünk be amfetamint?
Hiszen te, beteg angyalom
osztod és használod a kínt.
Ajánlás
Megkóstoltam hát minden heget,
és minden játékod tudom,
hagytam egy vallomást neked:
fogak nyomát a csuklyás-izmodon.
...Mind így van ezzel, ki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta áll. Nekünk arról kell döntenünk, mihez kezdjünk az idővel, amely megadatik. - J.R.R. Tolkien
Tóth Krisztina: Kutya
Fekete földrögnek tűnt, az olvadáskor
hegyoldalról leomlott hókupacnak.
Sötétedett, nem látszott más a tájból,
csak ónos földek, párás volt az ablak,
ahogy közeledtünk, úgy tűnt, mintha mozogna,
mintha egy kabát emelgetné a karját:
egy árnyékstoppos az útszélre dobva,
amin fényszórók tekintete hajt át.
Hol felvillant, hol eltűnt, de a sorban
odaérve mindenki kerülőt tett,
nézni kezdtem az útpadkát, hogy hol van,
és egyszer csak ott volt. Mint egy merülő test,
a mellső két láb támaszkodott a sárban,
mintha indulna, orrát a szélbe tartva,
a felső rész figyelt. De mögötte, láttam,
péppé roncsolva terült szét az alja.
A véres szőrből kiálló hátsó lába
egyenletes, kínos ütemre rángott,
ült a fél kutya, nyitva volt a szája,
és láttam a szemén, hogy mindent látott.
Kiabáltam, hogy állj meg, húzódj félre,
könyörögtem, hogy mentsd meg, üsd el, bármi,
vagy legyen mögöttünk már valaki végre,
aki ráhajt. De hát mit kell csinálni?!
Mit kell csinálni? - emelted föl a hangod,
mit akarsz tőlem?! Mégis, mit akarsz tőlem?
Azt akartam, hogy állj meg, és ne hagyd ott,
ha megtaláltad, vagy vedd fel, vagy öld meg.
Egész héten ott volt a kutya köztünk.
Arra gondoltunk, jobb volna mégis otthon.
Mintha mi volnánk, akik az útra löktük,
és szavakkal kéne kerülgetni folyton.
De mégse tudtam nem akarni, hogy este
fölém hajolj: feszülő karodat néztem,
próbáltam nem gondolni a testre,
ahogy ott támaszkodik az árokszélen,
arra az ütemes mozgásra, miközben
a szemed a távolba néz és nem felel,
hogy mennyi, mennyi ádáz lemondás
van abban is, ahogy szeretkezel,
ahogy azt kérdezed, mégis, mit akarsz tőlem,
miközben ütöd a kormányt és rám se nézel,
és látni a vállad mögött a szitáló esőben
ázó tájat a véres, téli éggel.
(Jelenkor, 2008. április)
Fekete földrögnek tűnt, az olvadáskor
hegyoldalról leomlott hókupacnak.
Sötétedett, nem látszott más a tájból,
csak ónos földek, párás volt az ablak,
ahogy közeledtünk, úgy tűnt, mintha mozogna,
mintha egy kabát emelgetné a karját:
egy árnyékstoppos az útszélre dobva,
amin fényszórók tekintete hajt át.
Hol felvillant, hol eltűnt, de a sorban
odaérve mindenki kerülőt tett,
nézni kezdtem az útpadkát, hogy hol van,
és egyszer csak ott volt. Mint egy merülő test,
a mellső két láb támaszkodott a sárban,
mintha indulna, orrát a szélbe tartva,
a felső rész figyelt. De mögötte, láttam,
péppé roncsolva terült szét az alja.
A véres szőrből kiálló hátsó lába
egyenletes, kínos ütemre rángott,
ült a fél kutya, nyitva volt a szája,
és láttam a szemén, hogy mindent látott.
Kiabáltam, hogy állj meg, húzódj félre,
könyörögtem, hogy mentsd meg, üsd el, bármi,
vagy legyen mögöttünk már valaki végre,
aki ráhajt. De hát mit kell csinálni?!
Mit kell csinálni? - emelted föl a hangod,
mit akarsz tőlem?! Mégis, mit akarsz tőlem?
Azt akartam, hogy állj meg, és ne hagyd ott,
ha megtaláltad, vagy vedd fel, vagy öld meg.
Egész héten ott volt a kutya köztünk.
Arra gondoltunk, jobb volna mégis otthon.
Mintha mi volnánk, akik az útra löktük,
és szavakkal kéne kerülgetni folyton.
De mégse tudtam nem akarni, hogy este
fölém hajolj: feszülő karodat néztem,
próbáltam nem gondolni a testre,
ahogy ott támaszkodik az árokszélen,
arra az ütemes mozgásra, miközben
a szemed a távolba néz és nem felel,
hogy mennyi, mennyi ádáz lemondás
van abban is, ahogy szeretkezel,
ahogy azt kérdezed, mégis, mit akarsz tőlem,
miközben ütöd a kormányt és rám se nézel,
és látni a vállad mögött a szitáló esőben
ázó tájat a véres, téli éggel.
(Jelenkor, 2008. április)
Mi lett volna ha
sejtem miféle mély nyugalmú létbe
merültünk volna: óceáni mélyre
hová pászmái csak tompán szűrődnek
messze fölöttünk gördülő időnek
nagy lusta áramlások alatt
nem háborgatnám hűlő nyugalmadat
úgy őriznélek ahogy elaludtál
nem bolygatnálak mint a kandi búvár
aki növények táncát megkavarva
vakult hajóroncs békéjét zavarja
nézném hogy lelked e csend zálogául
a hűvös kőbe: önmagába zárul
lesném szemhéjad domború kagylóit
már mint egy vallást vallanám hogy jó itt
volnál mosolygó arc a szarkofágban
s én volnék falfestmény: perspektívátlan
Falcsik Mari
sejtem miféle mély nyugalmú létbe
merültünk volna: óceáni mélyre
hová pászmái csak tompán szűrődnek
messze fölöttünk gördülő időnek
nagy lusta áramlások alatt
nem háborgatnám hűlő nyugalmadat
úgy őriznélek ahogy elaludtál
nem bolygatnálak mint a kandi búvár
aki növények táncát megkavarva
vakult hajóroncs békéjét zavarja
nézném hogy lelked e csend zálogául
a hűvös kőbe: önmagába zárul
lesném szemhéjad domború kagylóit
már mint egy vallást vallanám hogy jó itt
volnál mosolygó arc a szarkofágban
s én volnék falfestmény: perspektívátlan
Falcsik Mari
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég