Ha valamivel nem értessz egyet itt lentebb kiabáld rám

nem véstük még márványba a törvényeket


A HIVATAL írta:Mi a netikett?
Etikettnek nevezzük a társadalmi érintkezés formáinak megszabott rendszerét. Az etikett kultúrkörönként más és más. Egy gesztus vagy viselkedési forma az egyik társadalmi csoportban udvarias lehet, de egy másikban akár udvariatlannak is számíthat.
Az új technika új kultúrát teremt saját szokásokkal, viselkedési normákkal, illemszabályokkal. Aki részesévé akar válni az új kibernetikai világnak, annak meg kell ismernie, és be kell tartania ezeket a szabályokat.
Az Internetre vonatkozó illemszabályokat, szokásokat, viselkedési formákat hálózati etikettnek, röviden netikettnek nevezzük. A szokásos netikettek erkölcsi, etikai normákat és használati tanácsokat vegyesen tartalmaznak. A SuliNet Netikettben külön ismertetjük az etikai normákat és a használati tanácsokat. A szétválasztást az indokolja, hogy míg az erkölcsi alapelvek változatlanok, addig a használattal kapcsolatos tudnivalók a technika fejlődésével, új rendszerek és szolgáltatások megjelenésével folyamatosan változhatnak.
Az etikai normák a kávézó valamennyi használójára egységesen érvényesek, és kötelezőek.
privát szféra, a személyiségi jogok megsértése
Az Internet híres, sőt hírhedt a szabadságáról, szabadosságáról. Nem visel el semmilyen központi irányítást (a biztonságos működtetéshez nélkülözhetetlen címtartomány-adminisztráción kívül), semmilyen korlátozást, cenzúrát. Mindeddig meg tudta őrizni a függetlenségét a kormányoktól, sajtóbirodalmaktól. A privát szférát, a magánéletet, a személyiségi jogokat az Internet tiszteletben tartja, és szigorúan védi. A privát szféra zavarását, megsértését az Internet közösség nagyon komolyan veszi, és a maga módján szankcionálja. Ezzel együtt sajnos nem egy példát találunk a személyiségi jogok megsértésére az Interneten. Ezért
A felhasználók legszemélyesebb magánügye, hogy milyen etnikai csoporthoz tartoznak, milyen a vallásuk, politikai meggyőződésük, ezért ezeket a témákat ennek megfelelően kell tárgyalni és kezelni az Interneten. A magyar törvények tiltják és büntetik a fajgyűlölő, gyalázkodó megnyilvánulásokat, az önkényuralmi jelvények használatát, ezért az ilyen cselekmények nemcsak erkölcstelenek, hanem bűncselekménynek is számítanak.
A tiltó rendelkezéseket és a jótanácsokat oldalakon keresztül lehetne sorolni, de szükségtelen. Aki a fentieket megértette és elfogadta, az valószínűleg a hétköznapokban felmerülő kérdésekben is eligazodik. Ha valaki bizonytalan, kérjen segítséget a rendszergazdától vagy tapasztaltabb kollégától, végső esetben forduljon a Minisztériumhoz.
Legalább egy, de inkább olvasd el az adott fórumot mielôtt postázol valamit. Ez hozzásegít az adott csoport kultúrjának megismeréséhez.
Ne hibáztasd a admint az adott rendszer felhasználóinak viselkedése miatt.
Vésd jól az eszedbe, hogy amit írsz, azt széles közönség olvashatja. Ebben éppenséggel a jelenlegi vagy a jövôbeli fônököd is benne lehet. Vigyázz tehát arra, hogy mit írsz. Jusson eszedbe az is, hogy a csoportokat és különösen a levelezési listákat archiválni is szokták, olyan helyen, amihez sokan férnek hozzá. Így a szavaidat hosszú idôn át olvashatja szinte bárki.
Fel kell tételezned, hogy minden egyes ember saját maga nevében ír, és nincs köze a szervezetéhez, kivéve ha kifejezetten ezt állítja.
Tudnod kell azt is, hogy akárcsak a levél, a news is erôforrásigényes. Ismerned kell tehát a szervezeted speciális szabályzatát erre vonatkozólag.
Az üzenetek jó, ha rövidek és célratörôek,de ne egysorozz fejtsd ki ha belekezdtél.
Ne kószálj el a témától,
Sok helyen a cimsor valamilyen osztályozó információt hordoz, és ha ez hiányzik, akkor valószínuleg pont azokhoz az emberekhez nem jut el az írásod, akiknek szántad.
Hirdetni csak és kizárólag az arra hivatott csoportokban és levelezési listákban szabad! Ez is egy példája annak, hogy célszeru ismerned azt a közönséget, aki majd írásodat olvassa. A kéretlen hirdetés - ami nem tartozik egy adott csoport/lista témakörébe - valószínu következménye: rengeteg durva válaszlevél.
Ha válaszüzenetet írsz, akkor mindenképpen foglald össze vagy idézz annyit az eredetibôl, hogy érthetô legyen a válaszod, jó ha képbe helyezed olvasóidat - viszont ne idézd az egészet!
Ha olyasmin vitáztok, ami érdekelheti a lista olvasóit, akkor érdemes a vitátok eredményét összefoglalni és elküldeni a listára.
Ne írjál heves leveleket és ne válaszoljál ilyenekre.
Ne küldjél olyan válaszokat, amelyek csak gratulálnak egy másik válaszhoz. (belzee megyjezése: Ezt személyes levélben teheted meg, ha úgy érzed, tényleg fontos)
vannak olyan fórumok melyek témája igen széles érdeklôdési kört fed le. Ez gyakran olyan olvasókat jelenthet, akik életstílusban, vallásban, és kultúrában is jelentôsen eltérhetnek. Ne küldjél olyan üzeneteket egy listára/csoportba - ha annak nézôpontja valamiért nem egyezik a tiéddel - ami csak annyit közöl, hogy az ô álláspontjukat bántónak érzed. Szexuális vagy faji zaklatásnak jogi következménye is lehet...
Belzee féle kivonat:):
a megfelelő topicba reagáld le akár átidézve az előzményeket tehát ne off-topicolj
ha kell egy privivel értesítsd az érintettet
ha 1-1-es dolgod van privizz mások nem biztos kiváncsiak rátok
ne egysorozz az csak idegesíti a magamfajtákat;)
kép betöltése esetén törekedj nem lassítani a rendszert óriásplakátoddal,képregényeddel, ami neked tetszik nem biztos hogy másnak is akkora élményt nyújt
képek betöltése nem mentesít az egysorozás alól
ha fontos közlendőd van a közösség számára, aláírásod módosításával hívd fel a figyelmet erre, kevésbé zavaró mint a kéretlen privi vagy egy másik fórumon off-olni
Vita ha témába vág a fórumon, ha nem akkor priviben, esetleg személyes kontakt és játszátok le de ne egy "Ártatlan Topicban"